Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1983-1984

1984. április 9. (864-909) - 1. Dr. Köpeczi Béla művelődési miniszter előterjesztése a rektor személyére - 2. A műszaki felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó MM javaslat egyetemi véleményezése

5 ad 1 9./ A mérnökképzés volumenére tett megállapításokkal - elsősorban az egyetemi szintű képzés tekintetében - egyetértünk. Konkré­tabb állásfoglalást tartanánk ellenben szükségesnek - eset­leg tudományterületenként vagy népgazdasági ágazatonként ­a két képzési szint (és esetleg a technikusi szint) képzési volumenének kivánatos arányaira nézve. Ilyen adatok a táv­lati fejlesztés - többek között az intézmények szelektív fej­lesztése - fontos alapadatai és megítélésünk szerint rögzíté­sük időszerű is, lehetséges is. Hasznos lehetne egyes terüle­teken a műszaki értelmiség korösszetételét is figyelembe venni a tervezés során. Ugyancsak alapvetőnek tartjuk a továbbképzés tervezett volumenének körvonalazását akkor is, ha e tekintetben a pillanatnyi előrejelzések megbízhatósága kétségbevonható. ad 3 . / A tervezet a műszaki felsőoktatás szelektív intézményfejlesztése mellett foglal állást. Elfogadva az érvelést és tekintetbevéve, hogy az anyag is a belátható jövőben végrehajtandó változásokat sejtet, e tekintetben már konkrétebb elképzelések rögzitése vár­ható el. Megjegyzendő, hogy az anyag e tekintetben "az anyagi és szellemi erők ésszerű, célirányos koncentrálását" teszi irány­adó szemponttá; emellett az ország különböző régióinak tudatos kulturális fejlesztése el nem hanyagolható követelményeket rejt magában. A hatodik oldal utolsó bekezdése nem e fejezet része. ad 4./ E fejezet a műszaki felsőoktatás egyik legvitatottabb kérdését: a szakositás szükséges mértékét tárgyalja, mely kérdés egyéb­ként a fejlesztési javaslatokat elinditó, legfelsőbb szintű állásfoglalásokban is kiemelten szerepel. E fejezet célja fel­tehetőleg abban állhat, hogy utmutatást adjon az intézmények­nek saját szakositási és ágazatositási gyakorlatuk felülvizs­gálására, korrigálására, kiterjesztésére vagy szükitésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom