Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1979-1980

1980. június 16. (1461-1617) - Az Egyetemi Tanács és a Párt Végrehajtó Bizottságának együttes ülése - Az Egyetemi Tanács ülése - 1. Javaslat a Vegyészmérnöki Kar nappali és esti tagozatos tantervére - 2. Javaslat vezetői megbízásokra

-30­és kutatási feltételek. Ezek a feltételek ma még a főiskolákon nem biztosítottak. Ennek ellenére az utóbbi néhány évben a főiskolákon is jelentős kezdeményezések indultak be a kutatómunka fellendítésé­re, s ennek nyomán figyelemreméltó eredmények is születtek. A főis­kolák és a főiskolai oktatók kutatómunkájával szemben azonban nem lehet és nem is célszerű az egyetemekkel azonos követelményeket tá­masztani . A legutóbbi években jelentős mértékben javultak az egyetemi és főiskolai kutatások anyagi feltételei. A kormány határozata alapján 1975. óta a műszaki egyetemek és a természettudományi karok évi 100 millió forintos támogatást kapnak gép- és müszerállományuk korszerűsítésére. 1977-ben a TPB további 300 millió forintos támo­gatást biztosított az egyetemi kutatások számára, elsősorban a ki­emelt témák és főirányok keretében folyó kutatások feltételeinek javítására. Emellett az ipari tárcák és egyes nagyvállalatok is je­lentős összegeket biztosítottak az egyetemi kutatások fejlesztésé­re. Mindezen támogatási formák eredményeképpen az egyetemi kutatá­soknál is egyre inkább tért bódított a feladat- és téma-finan­szirozás, és "többcsatornás" finanszírozási rendszer alakult ki. Ez utóbbi - a kutatástámogatás összegeinek örvendetes növekedése mellett - számos bürokratikus megkötöttséget és jelentős adminiszt­ratív terheket ró a tanszékekre. A jelenlegi szabályozási rendszer merevségének csökkentése, illetve feloldása, az ügyintézés egysze­rűsítése rugalmasabb és hatékonyabb kutatásszervezést tenne lehe­tővé az egyetemeken is. A kutatómunka személyi és tárgyi feltételeinek javulása elle­nére az egyetemi és főiskolai kutatóhelyek felszereltség, műszere­zettség tekintetében még ma is jelentős mértékben elmaradnak a ku­tatóintézetektől. Változatlanul igaz a KB tudománypolitikai irány­elvei végrehajtásáról szóló 1977-es PB állásfoglalásnak az a meg­állapítása, hogy az egyetemek gép- és műszerellátottságának hiányos­ságai a korszerű oktatás színvonalát is veszélyeztetik. Az egyetemi és főiskolai oktatók részesedése tanulmányi vagy kutatási célú külföldi kiküldetésekben, tanulmányutakban - a kutató­intézetekben dolgozó kutatókhoz viszonyítva - változatlanul alacsony. Nem kielégítő a tanszékek, egyetemek kutatásszervezőkkel és kvalifi­kált segéderőkkel való ellátottsága sem. E téren jelentős tartalékot \

Next

/
Oldalképek
Tartalom