Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1977. november 14. (97-266) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az oktatásmódszertani tevékenység helyzete és feladatai - 2. Javaslat egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírására - 3. Javaslat az Ábrázoló Geometria Tanszék nevének megváltoztatására - 4. Különfélék
- 4 oktatás elszemélytelenedésének veszélye, hiányoznak az oktatók neveléssel kapcsolatos sikerélményei. Az Egyetem irányitásának elveiből, szervezetéből és módszereiből néhány olyan tényező fakad, amely elősegiti a negativ tendenciák kibontakozását. Ilyen pl. az, hogy az oktató-nevelő munka értékelésének sem objektív mércéje, sem pedig hagyománya nincs; a tanszékek tevékenységét az órarendi órák száma alapján Ítéljük meg, ami óra- és tananyag fétishez vezet. A tananyag fetisizálás egyik megnyilvánulási formája, ha a közölt ismeretanyag fontosságát túlhangsúlyozva, kiemelkedően domináns szerepet tulajdonitunk az oktatásban az ágazatositásnak. Ezt követően a jelentés méltatja azon eredményeket, amelyeket a BME az 1960-as években elért, majd megállapít ja s "Bár az. intézkedések hoztak eredményeket, az előzőekben kifejtett kritikai észrevételek arra mutatnak, hogy a jelen oktatási rendszer alapjait nem érintő változásokkal a kor követélményeinek nem tudunk megfelelni. Uj módszertani koncepció kialakítására, szemléletmódunk merevségének feloldására van szükség ahhoz, hogy az eddigielalél lényegesen gyorsabban haladhassunk előre oktatónevelő tevékenységünk hatékonyságának megjavítása utján". Az Egyetemi Tanács előterjesztésének II. fejezete irányelveket ad az oktatási rend.szerünk korszerűsítéséhez. A Tanács ezen irányelveket elfogadta azzal, hogy a további munkát ezek alapján kell végezni. Az előterjesztésben megállapítást nyert, hogy uj szemlélet szükséges a félév időbeosztása, a hetek időbeosztása terén, a számonkérés szerepével kapcsolatos eddigi felfogásban és a tanszékeknek az oktatási folyamatban betöltött szerepéről vallott felfogásban. Foglalkozni kell az előadások és gyakorlatok hatékonyságának növelésével, az oktatástechnikai eszközök alkalmazásával és a tudományos diákkörök fejlesztésével.