Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1974-1975

1975. február 10. (490-676) - 1. Előterjesztés az Egyetem V. ötéves tervének irányelveire - 2. A Vegyészmérnöki Kar javaslata a harmadik fokozat oktatásának irányelveire - 3. A TDK helyzete és továbbfejlesztésének feladatai - 4. Az Építészmérnöki Kar javaslata a képességvizsgálatnak a felvételi utasításban való rögzítésére - 5. Javaslat a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre - 6. Javaslat doktori szigorlat kandidátusi vizsgaként való elfogadására

- 21 ­támogatva az egyetemi fejlesztési koncepció elképzeléseit, helyes­nek tartjuk a Landler Jenő Kollégium jelenlegi épületének más célra való átadását. Ezzel együtt azonban szükségesnek tart­juk a most épülő egyi k k ollégiumi épületn ek közl ekedésmérnöki kari kollégiumi célra való felhasználását. 7. K^JDBEMMElL/YZEír ÉS BCÁB5E2RMOMBCA. A Közlekedésmérnöki Kar káderhelyzete megítélésünk sze­rint létszámilag nem kielégítő, de minőségileg egészségesen fejlődik. Az egy oktatóra jutó hallgatók vonatkozásában az utolsó előtti helyet foglaljuk el az egyetemen. Ha pedig ehhez azt is hoz­závesszük, hogy kis karunkon három szak, ill. hat ágazat oktatását kell (többnyire kis csoportokban) ellátni, könnyen belátható oktató­ink viszonylag ma as óraterhelése'! Az oktatók tanszékek közötti megoszlása lényegében követi a terhelési irányokat. ( Egyetlen kivé­tel a Gépelemek Tanszék, ahol ezért átmenetileg viszonylag több külső oktatót alkalmazunk ) . Oktatóink között a félállásúak aránya 10 pontosan az egyetemi átlagnak felel meg. Rendkívül kevés a nő-oktató (3 %), A párttagok aránya 36 %. Az életkori megoszlás kedvező, bár kifogásolható, hogy csak egy negyven év alatti docens van. Az adjunktusi gárda elöregedése nem jellemző. Mindössze 14 %-uk idősebb 50 évnél. A kar az ifjúságpolitikai irányelveknek megfelelően különös gonddal foglalkozik a huszonévesekkel. A karon 35 ilyen korú dip­lomás van, ebből 17 fő oktató, a többi tudományos ösztöndíjas, ill. kutató. A 35 fő 40 %-a fizikai dolgozó szülők gyermeke, 30 %-a párttag. Egyébként az utóbbi években - örvendetesen - növekedett a tanársegédek száma és aránya! Adjunktusaink száma csökkent, azonban még igy is az oktatói állomány felét teszi ki. Növekedett a docensi állomány. Az egyetemi tanárok száma a nyugdíjazások és az új kinevezések egyensúly..! miatt nem váltózott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom