Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1973. november 5. (156-378) - Nyilvános ülés - Zárt ülések - 1. Integrált szervezeti egységek - 2. Javaslat egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírására - 3. Javaslat a műszaki pedagógiai doktori cselekmények elvégzése utáni doktori cím megszerzésének módjára és feltételeire - 4. Különfélék - 1. A művelődésügyi miniszterhelyettes leirata az 1972/73. tanévi beszámoló jelentésről - 2. Doktori szigorlatok szakmai kandidátusi vizsgaként való elfogadása

37 állás Dr.G i 1 i e a o t zászlót Teljesen egyetértek ezzel, mert a kar dékánja ós a kar tisztelt tagjai ehhez jobban érte­nek. Nekünk azonban arra kell törekedni, hogy az útépítésben járatos pályázó kerüljön ide. Kevesebbet kell kutatni. Boldo­gult Kiss Árpádnak az volt a nézete, hogy 5 a külföldön vesz technológiát. Noa a szem lyre való kiirás miatt, vagy egyéb aggályból mondom ezeket. Dr.P erényi Imre rektori Javasolom, hogy fogadjuk el és a pályázat szövegét az elmondottak értelmében változtassa! meg. Ezzel az ..pltőmérnöki Kar részéről kiírandó pályázatokat elfogadtuk. Következnek a Gépészmérnöki Ka r pályázatai. Dr.B é d a Gyulai Kérem, hogy a Rektor Elvtárs tegye lehetóva, hogy a kinevezendő tanárral kapcsolatos követelmények tekintetében kisebb kiigazításokat teheaenk. Dr.P erényi Imre rektori A mechanikai Technológia és Anyagszerkezet tan Intézetnél egy egy ex el tanári állás kiírása. Van észrevétel? /Nincs./ A Textiltechnológia ós Könnyűipari Tanszéken egy egyetemi tanári ál ás kiírása. Van észrevétel? /Nincs./ Az Ep letgépőszeti Tanszéken egy docensi ál ás kiírása. Van észrevétel? /Nincs./ A Gépgyártás technológia Tanszéken két docensi állás kiírása. Van észrevétel? /Nincs./

Next

/
Oldalképek
Tartalom