Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973
1972. november 13. (275-408) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Az oktatási rendszer pártfelülvizsgálatából adódó egyetemi feladatok
- 59 ezekkel a kérdésekkel. felmerült az a kérdés, hogy miként áll a nevelő munka értékelése. Senki aem tudja, hogyan kall a nevelő munkát értékelni. As általánosan képző egyetemeken, például a tanárképző főiskolákon azt mondják, hogy igen intenziven vizagálják ezeket a kérdéseket. Lényegében arról van szó, hogy ki-ki mond valamit, de a mérnöki gondolkodásnak megfelelő egsaktságu választ nem kapjuk meg. Lépésről-lépésre kellene vizsgálni, hogy minden vezető meg tudja mondani, hogy munkatársai közül kik azok, akik neveinak, és azt ia meg tudja mondani, hogy kik azok, akik kommunista szellemben nevelnek. Ml egyelőre nem tudunk megfelelő segítséget nyújtani, - ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet olyan megoldást találni, amely egyértelműen biztosítaná azt az értékeléai rendszert. Mindenesetre szeretnénk ebben a tekintetben előre lépni. Legyen szabad utalnom a továbbképzőare is. A szakmunkás iskolákban és a szakmunkásképző intézetekben tanul a középiskolások 70 százaléka. Ml történik ezeknek a továbbképzésével? Gyakorlatilag a helyi továbbképzésen tál alig történik valami. Ma már a tudománya gye te ma k annyiban előre lépnek, hogy egyes tanszékeikhez kapcsolódnak a középiskolákban, gimnáziumokban tanító humán azakoa tanárok, akik egy-egy tanszéken doktorálni kívánnak. Az fcgyetemi Tanáos tagjai bizonyára tudatában vannak, hogy nekünk egyelőre nlnos olyan lehetőségünk, hogy a mérnök-tanárok műszaki doktorátust tegyenek. Legyen szabad arra ia utalnom, hogy ha a szakközépiskolák felkarolásával - elsősorban a gyakorló iskolákra gon-