Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1973. június 18. (1896-2033) - 1. A posztgraduális képzés időszerű kérdései - 2. Tantervek jóváhagyása - 3. Különfélék

- 11 szereznünk a várható igényekről; kiknek, milyen cágazatban és alágazatban, milyen témákban, milyen mélységben van szükségük továbbképzésre. Erre vonatkozóan az Intézet megtette a kezdeti lépéseket. Egyes ipari tárcák elkészítették a távlati továbbképzési igényüket-, megállapították cimszavas mélységig a műszaki fejlesztésükkel kapcsolatos téma-területeket. A népszámlálás adataira támaszkodva a végzett mérnökök számáról, területi elosztásáról is vannak fogalmaink, amelyet a minden évben végzős mérnökhallgatók adataival kiegészítünk. Oe ezek az információk még messze nem kielégitoek. Tehát a felelős dhtéshez e kérdésben is pontosabb információkkal kell rendelkeznünk. Fel kell mérnünk a továbbképzés uj koncepciójával összefüggő oktatói kapacitást is. Véleményem szerint egy-egy továbbképzési módszernél nem az óraszám, mint extenzív mutató a lényeges, tehát nem az a döntő, hogy 50 vagy 200 óra egy-egy tanfolyam, hanem az intenzív mutatók a meghatározók, vagyis az, hogy a tematikában, a komplexitásra, vagy specializációra való törekvést helyezzük előtérbe, arai ágazatonként, alágazatonként változhat, sőt esetenként mindkettőre szükség is lehet. Ezzel párhuzamosan világosan látnunk kell, hogy mindezek* hez milyen oktatói bázissal rendelkezünk. Tapasztalatom szerint a kitűnő, e célnak legjobban megfelelő /tehát a valóban továbbképzést biztosító/ oktatók máris a leginkább túlterheltek. A postgraduális képzés uj alapokra való helyezésének anyagi előfeltételei, költségei és forrásai szintén tisztázásra várnak, gazdasági számításokat igényelnek. Végül, bár részletkérdés, de megemlítem, hogy nem értek egyet a továbbképzésben való részvétel mechanikus szabályozásával