Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1973. május 28. (1547-1895) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az Egyetemi Tanács működése, bizottságainak, titkárának és a külső tagoknak megválasztása - 2. Az Építőmérnöki Kar helyzete és feladatai (beszámoló a Kar munkájáról és javaslat az új tantervére - 3. Beszámoló jelentés az Egyetem 1972. évi gazdálkodásáról - 4. Személyi kérdések - 5. Különfélék

- 43 mag jegyzésemet elmondani, ha ezt figyelembe veszem. Én is kevés­nek és tantervileg nea kielégitő elhelyezésűnek tartósa ezeket a tárgyakat, hiszen a 9. félévben két óra, a 10. félévben négy óra szerepel, és ha ehhez még hozzáveszem a három órát, a kép aég igy sem válik kedvezővé. ÍÍZ nem felel meg a Kektori Tanács 1973. március 12-én hozott határozatának, amely 3zó szerint a követke­zhet mondja: -A gazdasági és szervezési, vezetési ismeretek ok­tatását, heti időtartamra átszámítva, minimálisan heti 8-12 órá­ban oélszerd megállapítani. H Itt nem lehet megállni, mert azóta egy és más történt nemcsak az egyetemen bellii, hanem irányító szerveinknél is,azért a gazdasági ós azerv^zési-vezetési oktatásnak ez az elhelyezése nea felel meg a vállalati fejlesztés szervezéséről szóló 1073/ 111-14. száau kormánybatárózatban előirt faladatok végrohajtásá­ról készülőfélben lévó miniszteri utasításnak. Ugyanis ha tan­tervet készltíink, akkor ezekét jóváhagyás előtt figyelembe kelle­ne venni. Az utasítás alapját képező olóterjesztést, aaelynek előadója dr. ?clinszky miniszterhelyettes elvtárs volt, az Orszá­gos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanáos elfogadta. Khhen a kö­vetkező szerepel: «A legnagyobb létszámot képviselő műszaki fel­sőoktatásban a szervezési studiua megalapozó tárgya a vállalati rendszer- és gazdaságtan legyen, amelynek keretében a hallgatók különösen a költségtani ós a gazdaságessági számitátiok köréből szerezzenek az ágazat sajátosságait alapul vevő, alkalmazás szin­tű isaereteket. A szervezés olmU tárgy keretében a szervezé* mód­ja és az általános szervezési módszertan legfontosabb téziseit, valamint azoknak az adott ágazatokra konkretizált, a kari kép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom