Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 30 jobban hallja mindenki a hozzászólásokat, mint ha azokat ülve mondanák el. Ezek után átadom a szót Serényi rektor elvtársnak. Dr. P e r é n y 1 Imre rektor: Tisztelt Együttes ülés! A szünetben beszélgettünk, és volt olyan vélemény, hogy az egyetem rektora, aki a megosztott vezetés alapján az Egyetemi Tanáos elnöke, az év 365 napjából egy ilyen napot ki fog birni. Engedjék meg, hogy előre boosássam: az anyaggal egyetértek, de nem azért, hogy egy kellemetlen napon túl-legyek. Hangsúlyozom, hogy magam is szorgalmaztam, hogy napirendre kerüljön ez a kérdés. Véleményem szerint három évvel ezelőtt, amikor még nem az új szervezeti szabályzat szerint dolgoztunk, ez nem kerülhetett napirendre. Abban tehát,hogy ez a kérdés napirendre került, megmutatkozik mindnyájunk munkájának az eredménye. Egyetértek azzal is, ahogyan az anyag meg van fogalmazva. Ha én fogalmaztam volna meg, helyenkint másképpen fogalmaztam volna meg. Frigyes elvtárs azt mondta, hogy ő élesebben fogalmazta volna meg, - és ez érthető. É3u kevésbé élesen fogalmaztam volna meg - és azt hiszem, hogy ez is érthető. Mindenesetre az anyaggal lényegében egyetértek és mondanivalómnak ez a legfontosabb része. As a tény, hogy a vita nem bontakozott ki úgy, ahogyan vártuk volna, - bár lehetséges, hogy még ki fog bontakozni - talán azzal magyarázható, hogy előzőleg több, mint 40 embernek a véleményét kikérték. Ezeket a véleményeket Írásban le-