Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
nyező "befolyásolja. Négy nagyon fontos tényezőt látok ebből a szempontból. Először is: hallgatói részről döntő fontossága, v '• kogy a képTiseletekbe azokat a hallgatókat küldjük, akik legjobban megfelelnek ennek a óéinak. Ez már a kiválasztás során jl is slapvető kritérium. "1 ' í\\ l Másodszor: biztosítani kell a képviselőknek, hogy időben tájékozódhassanak a különböző szervekben tárgyalásra É 't I kerülő témákról, és kellő idő álljon rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a vélemény-nyilvánításra és kikérjék társaik véleményét. Harmadszor: a testületekben elhangzó, megalapozott ívéleményeket a döntéseknél komolyan vegyék figyelembe, és ezt a hallgató-képviselők érezzék is a testületekben. Negyedszer: nagyon lényeges, hogy a hallgató-képviselők értesítsék társaikat a különböző testületekben végzett munkáról és az ott hozott döntésekről. A hallgatók tudatában vannak annak, hogy a képviseleti 2«ndszer rendkívül jelentős, érzik a sülyát, és igy a kiválasztástmindig felelősségteljes munka előzi meg. A testületekbe mindig olyan képviselőket delegálnak, akik jelentős mozgalmi munkát végeznek, és akiknek jelentős áttekintésük van mind a karok, mind az egyetem munkájáról. Gyakran felvetőtő probléma, hogy kevés idő áll rendelkezésre az anyagok áttanulmányozására és a szélesebb körű közvéleménykutatásra. Ennek következtében sok kérdésben a hallgatók kollektív vélemény helyett a saját egyéni véleményüket mondják el a problémákról. Ezért rendkívül fontos a képviselők felkészítése, tájékozódása