Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 20 Borán aegerőaiteniink, hogy szakszervezeti bizalmi hálózatunk fokozottan tudja a transzmissziós szij szarepét teljesíteni, és a bUrokiáoia elburjánzását meg tudja akadályozni. Ezzel kapcsolatban ki kell emelnem a bürokráoia elburjánzásának agy módosult formáját is, amely a különböző állami és társadalmi szarvak Üléseinek megnő vaké de tt számában igen jél lamérhető. Azt hiszem, hogy ebben a vonatkozásban fel kellene mérni azt, hogy az itt jelenlévő 90 személy vajon hányszor látja el más és más testület képviseletét ugyanazokban a kérdésekben. Annak, hogy az ülések száma ilyen mértékben szaporodott részben szervezeti okai vannak, részben pedig talán a munkatervek Össze egyez tétlenségéből falcadnak. Mindenesetre javítani, változtatni kall ezen a helyzeten, és az ülések stsámát csökkentenünk kell, hogy több gondot tudjunk fordítani az oktatásra, amely nyilvánvalóan elsődleges feladatunk. Az előttem szóié Csatár Györgyné elvtársnő felszólalását annyiban szeretném kiegészíteni, hogy elmondom: ma délelőtt nekem is érám volt az építőmérnöki Kar első évfolyamos hallgatóinál. Összesen lg oktatási hét van, ennek következtében összesen lg órát tarthatok egy félévben. Talán a 16 oktatási hét lenne az egészséges, vagyis összesen 32 oktat*si nap, vagy hét. A lg hetet, amelybe beleesik április 4-e és a húsvéthétfő is, nagyon kevésnek tartom, mart ilyen módon nagyon nehezen tudjak a tematikát betartani. A másik kérdés, amiről szólni akarok az, hogy majd-