Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 14 A másik veszély az, hogy ilyen feltételek mellett a* érdemi munka háttérbe szorul, mert kevesebb idő jut az oktatásra, viszont egyre több időt kell a leve lesé s lebonyolítására fordítani. A köapontosítás veszélyére éppen ma idézhetek egy példát. Az egyik körlevél szerint február 8-án délután 2 éra 30 perokor kezdődik a pártoktatás, egybehangzóan az egész egyetemünkön, és ha kétszer hiányozunk, akkor nem ismerik el, hogy részt vettunk a pártoktatásban. Igen, de a másik körlevélben az van, hogy szavazással kell eldönteni azt, hogy hallgatóink közül kit melyik ösztöndíj-rendszerbe sorolunk be. Most felmerül a kérdés: melyik^válasszuk? - tekintettel arra, hogy a pártok tatásban az oktatók jelentős része részt vesz. Amikor az osztályfőnököket kiválasztották, akkor arta törekedtek, hogy a párttag-oktatók feltétlenül osztályfőnökök legyenek. Miért nem lehet ezeket a dolgokat rábízni az oktatókra? El tudok képzelni olyan értesítést, hogy február 8-ig meg kell tartani a szavazást a hallgatók ösztöndíj-rendszerbe való besorolása ügyében. Miért kell azt nekem, a gyakorlott oktatónak előírni, hogy ezt február 8-án kell megtartani ? Miért kell dj központi intézkedést hozni? A levelezésnek megvan az a veszélye, hogy az áldemokratizmus látszatát kelti, mert azt hiszik az emberek, hogy beleszólásuk van a dolgokba, pedig nem-igen van. Itt van például a félév-kezdés. Ha végigkérdeznék az oktatókat, hogy jó-e nekik az, amiben nekem részem volt, hogy szombat délután három órakor fejeztem be a szigorlatoztatást, és ma reggel klleno r (gZ