Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében
- 2 tárolásnál figyelembe vettük azt, hogy hasonló témák megtárgyalása már szerepelt mind az egyetemi Tanáos, mind a Pártbizottaág üléseinek napirendjén. Az oktatói kar és a hallgatók szocialista viszonyával már foglalkozott a mait év március 30-án tartott pártbizottsági ülésj <,z oktatás korszerüsité sével összefüggő kérdésekben szintén vannak pártbizottsági és egyetemi tanácsi határozatok. Ti munkának az ellenőrzése a Pártbizottság mult év juniusi ülésén megtörtént, és az Egyetemi Tanács munkatervében is szerepelnek ilyen célkitűzések. A nők helyzetéről az 19 71. áprilisában tartott pártbizottsági ülésen hoztunk határozatot, amely nagyon sok vonatkozásban a most tárgyalás alatt illó témát is érinti. Végül: a szocialista közgondolkodás kérdéseivel az 1971. november 10-ón tartott pártbizottsági ölés foglalkozott Az ülé3 elé terjesztett jelentést széles körű felmérés alapoz ta meg. T-nnek az anyagnak bizonyos vonatkozásai a mai ülés napirendjén szereplő jelentésbe is be kerül te k« A következő megjegyzésem arra vonatkozik, hogy ez az előterjesztés, a melléklettel együtt, alapvetően arra a 41 véleményre támaszkodik, amely az Egyetemi Tanáos és a Pártbizottság tagjai részéről beérkezett. Jmellett a szocialista közgondolkodás kérdéseit, éa magatartás kérdéseit tárgyaló anyagoka t is fe Ihásznál tuk. As a 41 vélemény, amely a két testület tagjai részé ről beérkezett, ágy csoportosítható, hogy ezek közül hármat testületi véleménynek minősíthetünk. Ez a 3 vélemény a Szakszervezeti Bizottságtól, a KISZ-től és a Villamosmérnöki Kar