Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1969. február 24. (124-161.) - 1. A Közlekedésmérnöki Kar szervezeti felépítése és a kari tanszékek átszervezése - 2. A BME 1968. évi nemzetközi kapcsolatai és az 1969. évi terv - 3. Javaslat tanszékvezetői megbízásokra
- 36 Egyetemi tanács tagjai közül kérdés. Ez a javaslat kari tanácsi határozat alapján született. Dr.Turányi István dékán Amikor a javaslat tárgyalásra került az a bizonyos termodinamika és áramlástan tanszék kérdése nem látszott egészen tisztázottnak. Akkor a kar tanácsa ennél rövidebb időt javasolt, mondván, hogy a szervezeti kérdés eldöntése után foglalnánk végleges állást. A helyzet ugy alakult, hogy a pártszervezet, a személyzeti osztály azt mondta, hogy nem hive az egy éves megbízásnak, azt mondtuk, hogy akkor emeljük háromra. Dr.lévai András Éppen Rácz Elemér professzor személyére való tekintettel határoztuk el, hogy Repülőgép tanszéknek fogják nevezni. Különben nem len ne indokolt a Közlekedésmérnöki karon Repülőgépek tanszék. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt lehet mondani, hogy személyekre tervezzük a tanszékeket, nem pedig az egyetemi szükségletekre. Nagyrabecsülöm Rácz Elemért, de nem egyezhetek bele, hogy azért szerveztük a Repülőgépek tanszéket, mert Rácz Elemér ott volt. Dr.Lévai András Összhangban határozatunkkal 5 évre javasoljuk a megbízást. Ebben a kérdésben két javaslat hangzott el, az egyik a kari javaslat, miszerint három éves javaslat áll fenn. Elhangzott Lévai elvtárs javaslata, amely öt évre szól. Megkérdezem, hogy ki szavaz az egyes javaslatokra. Megkérdezem, hogy ki van a három év mellett. dr.Fehér János rektorhelyettes A kar a javaslatát nyilván azon meggondolással tette, hogy a tanszék jelenlegi állományába kerülhet később olyan személy, aki perspektivikusan figyelembe vehető. Hangsúlyozom, én nem ismerem a tanszék helyzetét, de ha ebből a meggondolásból tették a javaslatot, akkor helyesnek tartom. Javasolom, hogy fogadjuk el a kar javaslatát. Thernesz Vilmos agit.prop.titkár Amikor a Párt Végrehajtóbizottsága állást foglalt ezekben a kérdésekben, a VB elé nem került alternatív javaslat. Nem értem, hogy miért vetődik itt fel alternatív módon. Elrendelem a titkos szavazást mindkét javaslat ügyében. Megkérdezem, hogy Rácz Elemér ügyét kivéve a Közlekedésmérnöki karon van-e még probléma. Kivesszük Zsári Árpádot és Rácz Elemért, mert itt Elnök Elnök Elnök