Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1969. február 24. (124-161.) - 1. A Közlekedésmérnöki Kar szervezeti felépítése és a kari tanszékek átszervezése - 2. A BME 1968. évi nemzetközi kapcsolatai és az 1969. évi terv - 3. Javaslat tanszékvezetői megbízásokra

- 23 Nem akarok véleményt mondani a kialakitandó vitából, a szocialista országok és a nyugati utazások közötti arányokról, de az előttem felszólalóknak is a véleménye, hogy szocialista országokba is nehéz kimenni. A magánköltséges utazások között nagyon sokan szerepelnek a nyelvtanáraink és oktatóink közül is nagyon sokan nyelvtanfolyamra a saját költségükön utaznak, méghozzá legtöbbször a Szovjetunióba. A nyelvtanfolyamról egyelőre azt hiszem mindenkinek igen jó a benyomása. Szeretnék azon javaslattal elni, akik ezen a nyelvtanfolyamon részt vesznek, azok nyelvtudásukat külföldi ut révén is továbbfejleszthessék. Egyébként általában a külföldi kiküldetések a szakmai cél mellett legalább olyan fontosak nyelvtanulás céljából is. Ezt el kell fogadni. Ezért én is helytelenitem a rövid utakat. dr.Devics József rektorhelyettes Tisztelt egyetemi tanács! Ezt a tanulmánykötetet én is igen értékesnek tartom, komoly munka fekszik ebben. Ugy vélem, hogy ilyen alapos jelentések alapján tényleg az egyetemi tanács a fő elvek tekintetében bizonyos konzekvenciákat fiúd levonni a jövőt illetően. Az egyik ilyen terület amit az anyag nagyon egyértelműen és praktikusan kimutat, hogy a szocialista országokba nincs érdeklődés a fiatal oktatóink részéről a hosszabb tanulmányutakat illetően. Csupán az NDK-ba van 6-24 hónapos tanulmányútra két jelentkező, az összes többi relációba nincs. Érdekes módon az összes tőkés relációba pedig van, több jelentkezés is. Mire vezethető ez vissza? Érzésem szerint is nem valami politikai diszkriminációról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy anyagilag a fiatal oktatóink nincsenek érdekeltté téve a szocialista országok ilyen jellegű tanulmányútjainak igénybevételére. Ha megnézzük, hogy egy fiatal oktató mit kap itt és ha összehasonlítjuk, hogy mit kap az NSZK-ban, vagy Angliában, akkor nagyon egyértelműen kiugrik a különbség az utóbbi relációk javára. Azt kellene felvetni a Minisztérium felé, hogy próbáljuk meg anyagilag is érdekeltté tenni az oktatóinkat, mert pl. egy Ford-ösztöndig.ra nagyon sok jelentkező van, de egy 24 hónapos szovjet útra nincs jelentkező. A legfőbb eredőjét a kérdésnek ebben látom. Nagyon jó lenne, ha jeleznénk, hogy ezen a téren sokkal nagyobb dotációval indíthatnánk útnak a fiatalakat. Felvetődik ilyen hosszabb tanulmányutnál a családtól való távollét, egy gyugati ösztöndíjnál ezzel szemben kiviszi a feleségét egy ilyen tanulmányútra. Szocialista relációban ennek is komoly akadályai vannak, nem is beszélve arról, hogy a dotáció összege nem is teszi ezt lehetővé. Ha komolyan akarjuk ezt venni, akkor nem az un. ráfizetéses módszert kell alkalmazni, hanem tényleg anyagilag is olyanná kell tenni ezeket az utakat, hogy meg legyen az érdeke. A másik, ami a statisztikai adatokból látszódik, hogy a rövid tanulmányutak, amelyek viszonylag jobban dotáltak, szivesen mennek szocialista relációba is a fiatalok, halott megitélésem szerint ez rendkivül kockázatos. Egy-két hetes tanulmányut akkor hoz komoly eredményt, ha a kiutazónak már komoly oktatási tapasz-