Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1967-1968
1967. november 27. (15-24.) - 1. Egyetemi tanári és docensi pályázatok kiírása - 2. Javaslat G. N. Kunin professzor díszdoktorrá avatására
- 9 Dr.Geszti B.Ott ó dékán: Véleménye szerint diszdoktor avatásnál két dolgot kell figyelembe venni, az egyik, hogy abszolút mértékben komoly Icapacit ás legyen, a másik, hogy milyen ^ kapcsolata van egyetemünkkel. Az anyagban szereplő indokolás véleménye szerint nem túlságosan meggyőző. Dr.Varga József dékán: Az avatásnak nincsen naptári terminusa. Miután a Tanszék szorgalmazta az ügyet, ezért hozta most Egyetemi Tanács elé. Nincs ellene kifogása, ha a Tanács ugy határoz, hogy a többi karoktól bekért javaslatokkal együtt kerül tárgyalas ra. dr.Bozsó Lászl ó PB titkár: Jelen pillanatban is a Tanácsok által elfogadott több diszdoktori javaslata van az egyetemnek, amelyek elbirálása folyamatban van. Egy ujabb alkalomra várni azt jelentené, hogy egy későbbi időpontban lenne csak realizálható. Ennek nagy értelmét nem látná, mert éppen ezzel a javaslatai el tudnánk érni, hogy több szovjet professzorral együtt lehetne mérlegelni ennek az előterjesztésnek az aktualitását. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik az, hogy több szerv dönt ebben a kérdésben. Hiába van az egyetemnek javaslata^ ha azt nem tudja realizálni, mert nem biztos, hogy az illető elfogadja-e a diszdoktorságot. S ezenkivül külügyi szerveknek, de nem utolsósorban az illető államnak is hozzákell járulnia. A jubileumi ülésszakkal kapcsolatban nem tudtunk minden kérdést éppen ilyen szempontból rendezni, ezért csak olyant kellene előterjeszteni, illetve megszavazni, aki azt %eLóban el is fogadja. Az indokolást Geszti dékánnal ellentétben meggyőzőnek tartja. És amennyiben más probléma nem fogog fenn, javasolja az Egyetemi Tanácsnak, hogy fogadja el Eukin professzor díszdoktorrá avatására tett előterjesztést. Elnök : Felkéri Szabó rektorhelyettest,adjon tájékoztatást arról, hogy jelenleg hány javaslata van az Egyetemnek. Dr.Szabó Jáno s rektorhelyettes: A tudományos ülésszakkal kapcsolatban annakidején már tájékoztatást adott a Tanácsnak, hogy az Egyetemnek jelenleg 2 szovjet, 1, az USA-ban élő magyar építész ^és a liege-i Egyetem professzora díszdoktorrá avatására történt javaslata. Ezeket egy régebbi egyetemi tanácsülési határozat értelmében felterjesztettük, de külügyi vonalon az előkészítésük még nem történt meg. Tehát négy érvényes tanácsi határozatunk van díszdoktorok avatására. Elnök : Javasolja, hogy Eukin professzor előterjesztésével kapcsolatban titkos szavazással döntsön a Tanács. Javasolja továbbá, hogy a pályázatok elbírálásának idejében, februárban döntsön az Egyetemi Tanács esetleges további javaslatokról és ®mton kéri a dékánokat, ha vannak ilyan javaslataik, terjesszék először kari tanács, majd az Egyetemi Tanács elé. Hangsúlyozza, hogy ezt a kérdést alapos megfontolás tárgyává tegyék, ne a számszerüségre, hanem a minőségre törekedjenek. Javaslataikat csak egy nemzetközileg elismert személyiségre tegyék meg, akinek a munkássága nem a tiszteletbeli doktorságot fémjelzi, hanem a Műszaki Egyetem tekintélyét növeli és segiti elő.