Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1966. április 25. (116-137.) - 1. A BME költségvetési előirányzatának felosztási terve - 2. A társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos helyzet
- 19 Dr. Kozma László professzor : Véleménye szerint az egyetemen belüli lopások legfőbb oka elsősorban az építkezések és nem utoüs ósorban az egyetemen belül uralkodó rendetlenség. Az egyetem területének rendbehozatalára az augusztus hónap lenne a legmegfelelőbb, amikor már belépett a két uj diákotthon is, í ezután következetes szigorral k«ll fellépnünk a rend ellen vétőkkel szemben. EgyetéÉt a rendészet felállításával és a gépkocsik parkírozásának megoldásával is. Javasolja a rektornak, hogy a rend helyreállítására egy bizotts'got állitson fel. Dr. Geszti P. Ottó professzor : Hasonló problémákkal küzdött, amikor a Mátravidéki'' Erőmű főmérnöke volt. Egy körlevél kiadása nagyban csökkentette ezeket a problémákat, ugyanis abban felhívta a figyelmet a legszigorúbb eljárásra azok ellen, akik a rend ellen vétenek, lopnak, szabálytalankodnak, de egyben jutalom kitűzését helyezte kilátásbam akik mindezeket észlelik és jelentik. Majd társadalmi birós% elé állittatta a vetkeseket. Véleménye szerint társadalmi biróság felállitása a díszteremben és ott a hallgatóság előtt történő tárgyalása feltétlenül csökkentené a problémákat. Mindezt saját tapasztalatból tudja-és javasolja az Egyetemi Tanácsnak. A gépkocsik megjelölésével egyet tud érteni, s ez megszüntetné az idegen gépkocsik egyetemen belüli parkírozását. dr. Szebcnyi Imre dé kánhlyet te s : Javasolja az egyetemi ruhatárak kérdésének rendezését. Különösen fontos kérdés az olyan labor helyiségeknél, ahol egyáltalán nincsen öltözőszekrény, vagy ruhatár. Kéri az illetékeseket, hogy ezt a kérdést külön-külön épületenként vizsgálják meg. Másik fontos dolog amire felhivja a figyelmet, a teremkezelők oktatása, illetve órarenddel való ellátására. Egyetért a gondnoki rendszer vagy rendészet felállításával, azonban szükségesnek tartja, hogy akár a gondnokok, akár a rendészet emberei szoros kapcsolatot tartsanak fenn a tanszékek vezetőivel, vezető oktatóival és olyan emberek legyenek, akikn k operatív intézkedésekhez megfelelő hozzáállásuk is van. Dr. Varga József dékán : Örömét fejezi ki, hogy a KISz vállalkozik az agitációs és ellenőrző munkára, de ehhez a dolgozók megfelelő hozzáállása is szükséges. Megjegyzi, hogy több külföldi egyetemen szokás az egyetemhez tartozó oktatók kocsijának megjelölése. Igy annak a bevezetését feltétlenül fontosnak és sürgősnek tartja.