Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1966. április 25. (116-137.) - 1. A BME költségvetési előirányzatának felosztási terve - 2. A társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos helyzet
- 13 dr. Szebényi Imre dékánhelyettes : A határozati javaslat 6./ pontjavai kapcsolatban megkérdezi, hogy az egy üres terület és az egyetem építeni fog, vagy pedig van már azon a területen épület is? A 4./ ponttal kapcsolatban: A nem magántulajdonban lévő állami gépkocsikra mi vonatkozik. Pl. a: Akadémiának, vagy egyéb állami szervnek a gépkocsija hová hajthat, va^y hová nem hajthat be, különös tekintettel az F. épület előtti tilalmakra. Dr. Varga József dékán ; Nem lehetne-e háztartá 3i biztosit !st kötni az egyetem részéről? ^. Vaada Lázár gazdasági főigazgat ó: Válaszol a felvetett kérdésekre. Pőcze elvtársnak: Tavaly 4 fővel sikerült a gondnoki létszámot növelni, igy egy főre 2 épület jut. Ez csak arra elegendő^hogy azon épületek -ügyes-bajos dolgait elintézze. Közben ha észrevesz valami rendellenességet rögtön jelentést tesz, ennek alapján történnek intézkedések. Külön rendészetünk nincs, tehát nincsenek olyan függetlenített személyek, melyek ezekkel a problémákkal fogLalkoznánsk. Nagyon nehéz eldönteni, hogy a IMS hallgatóiról, vagy másokról van-e szó. Az ÉKME hallgatói legalább olyanok, mint a mieink. A központi épület II. és III. emeletén igen sok hiba történik, de a Szerb utcában is tapaszt állat ók hasonló jelenségek. Az is bajt okoz, hogy az Építőipari Vállalat dolgozói is benntartózkodnak az egyetemen. Addig, míg az építkezések folynak, fokozott felügyeletre lenne szükség. Általában -lég komoly nagyságrendű rongálód-'sok vannak /pl. 90-100 égőt is elvisznek, tönkretesznek hetenként/. Dr.Tettamanti Károly professzornak : A Minisztériumhoz két íz ben is tettünk előterjesztést, hogy rendészeti létszámot kapjon az egyetem, de tudomásom szerint a Pénzügyminisztérium nem járult hozzá. Éjjeli őrökre kaptunk néhány státust, de ezek csökkent munkaképességűek és igen alacsony fizetésüek* Devics rektorhelyettes elvtársna k: Elég baj, hogy ilyen hiányok fordulnak elő, elég nehéz lenne ezt adminisztrálni. Ilyen jellegű felmérések nincsenek, de megp ró bál hatnánk egy hónapban felmérnöki a károkat, amik bizony elég komolyak és sorozatban történnek. dr.Szebényi déksnhelyettes elv társnak : Az állami gépkocsik hivatalosan jönnek az egyetemre, azokat be kellene engedni, de magántulajdonban lévő gékocsikkal van a legtöbb probléma. A Írül terület jelenleg szántóföld, egyszerű csővázas épületeket kívánunk ott elhegyezni. Ezeket először csak tárolásra használnánk fel, később asztalos műhelynek, amely egyben a megrongált bútorok javításával is foglalkozna. Varga dékán elvtársnak : A biztosítás állami intézményeiénél sajnos kivihetetlen. Elnök : A társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos problémakört igen súlyosan Ítélem meg. Az újonnan épült 11 emeletes épületben sok barbárságot látunk. A rajzasztalok megrongáltak, az összes zöld jelzőlámpa már hiányzik, átkonstruálták, a függönyöket elvitték. Visszatérve Devics elv társ kérdésére, sajnos az a helyzet, hoönmagában az anyagi károk talán nem fed zik egy 10