Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1957. december 9. (20-25.) - 1. A Tudományos Kutatási Tanács szervezete és hatásköre (írásos előterjesztés) - 2. Vasvári Ferenc egyetemi tanári kinevezése (írásos előterjesztés) - 3. Egyebek

18861 ELŐTERJESZTED a Tudományos Kutatási Tanács jövőbeni programjának kia la kit ás ára. Az egyetemi tanácsülésen történő megvitatás alapjaként© A Tudományos Kutatási Tanács részben eddigi működése, részben az egyetemi tanácsülé se ken kifejtett vélemények és javaslatok alapján körvonalazni kivánja jövőbeni működését, amik elképzelese szerint nagyságrendileg két egybefüggő területre terjedne ki. Mindkét terüle­ten kizárólag javaslattevő hatáskörrel. A két működési terület közül az egyik KK ügyek továbbvitele, amiben az egyetemi vezetőség legutób­bi elhatározása alapján hivatalos változás történt a mu.lthoz képest. A változás annyiban áll, hogy a Tudományos Kutat ísi Tanács elnöke, a tudományos rektorhelyet tes, aki egyben az ülésefen a rektor helyett az engedélyezéseket is elintézi ugy az uj munkavállalásoknál, mint a felosztásokon is. Jz az ügymenet lényeges módos it ás ával és egy­szerüsitésevel is járt. Ezen tzlmenően bejelentjük, illetőleg javasoljuk az alábbi pontok megvitatását, illetőleg jóváhagyását. a./ A KK ügyekkel kapcsolatos határozatokat, illetőleg módo­sításokat, javaslatokat a Gazdasági Igazgatóság késziti elő, az eddi­gi szokásnak megfelelően* Különben a Gazdasági Igazgatóság gondosko­dik a KK ügyek további adminisztrációjáról, illetőleg kimutatások el­készítéséről általiban félévenként egyszer* b./ A Műszaki Egyetem professzori kara, illetőleg a Tudományos Kutatási Tanács által kezdeményezett fe-lajánlások eredményeit időkö­zönként összegsz-rüen kimutatásba feli összefoglalni. Ellenőrizendő időközönként ü felajánlott összegek folyamatos felosztása a KK ügyek­ben önhibájukon kivűl résztvenni nem tudó, főleg elméleti tárgykörű tanszékek javára. Nyilvántartást feli vezetni a további felajánlások, illetőleg felosztások kérdésében* Ezeket az ügyeket is a múlthoz ha­sonlóan a Gazdasági Igazgatóság intézi© c./ A Tudományos Kutatási Tanács javasolja, hogy a professzorok kivételével a többi /'docens, adjunktus, tanársegédi, stb c/ kategóriák­nál plafont kellene megállapítani* Ebben javaslatunk szerint figyelem­be kellene venni több tényezőt, köztük a tudományos fokozatokat, ame­lyek mellett a regi doktori és magántanári cimet, ezek mellett, ille­tőleg ezek hiányában a tudományos credmenyeket* Pl. a megjelenő dol­gozatok számát és minőségét és a kiváló szakmai, oktatói működést is. Ez a kérdés" íri^áfólértetődően hosszabb előkészítést igényel, de addig is sürgősebb .intézkedés volna kívánatos bizonyos kategóriák­nál aránytalcinül nagynak tekinthető és ellenőrző szervek részéről évekre- visszamenőleg többször kifogásolt jöved-lmek ügyeben* Második terület, amelyeken a Tudományos Kutatási Tanács a jö­vőben az eddigi szokástól eltérően működést kell hogy kifejtsen, a tudományos munkák felmérésé, elösegitése, koordinálása, főleg a Szovjetunió egyetemein és főiskoláin működő tudományos tanácsok munka­köreihez hasonlóan. Addig is, amig az egyetem sóját hatáskörében tud intézkedni a tudományos fokozat kérdéseben, a Kutatási Tanács ezirá­nyu működése csak korlátozott, csak -lőkészitő lehet. Ennek érdekében kivánatos lenne intézkedés az alábbi munka körökben^ %

Next

/
Oldalképek
Tartalom