Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1951. november 5. (17-65.) - 1. A karok tanulmányi helyzete (írásos előterjesztés) - 2. Egyebek

szükségesnek tartják az eloadasi termeknek 8 érakor való "bezárását. A késések felszámolására a tanulmányi osztály t*bb Ízben tartott villámellenörzest, ennek eredménye az első évfolyamom kielégitő, mert csak egy-két elkéső hallgatót vett számba. A legsúlyosabb a második évfolyam késési aránya, ahol 350-es hallgatói létszám mel­lett a keséi: száma 2Q-25, £./ Rajzokta tás hel yzet e: Az első évfolyamon a beadandó rajzok száma: 2970. Ebből ha­táridőre beadott,rajzok száma: 1523, ami 57 l£-os. ereámeny. A kis rajzbeadási yo nem ad hü képet, mert a visszaadctt rajzok száma is bele van számitva a be nem adott számokba* A rajz iktatás az uj 4 és féleves tanterv alapján eddig még ki nem alakult móiszer szerint folyik, de a kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a feladatok tartasa és mennyisége megfelel. A második évfolyamon a hallgatóság 60^70 a adta be határidőre a rajzát. A be nem adott rajzokban kisebb hibák vannak, melyek kijavítására a tanszemélyzet a követ­kező rajztermi gyakorlatig egyenenként haladékot adott. A beadas határideje 19-e volt, igy pontos nem áll rendelkezésünkre, becs­lés szerint a hallgatóság 95 ^-a adta be rajzát?, ü. raj beadási ha­táridőnek szigorított időpontja adta ezt a jó eredményt, 2e a hall­gatóság a beadási határidő előtt nagy százalékban hiányzott az előadásokról, ami azt mutatja, ^ogy a rajzfeladatok elkészítése terén nincs meg a folyamatos munka. Harmad évfolyamon egyetlen rajz feladat a gépelemek tárgyból van. Rajzbea^ási határidő október 29-evel kezdődő het. Ne 0yed évfolyamon komolyabb lemaradás nincs. Rajzoktatás terén általaban túlterheltség nem mutatkozik. Igyekeztünk a negyedik évfolyamon az együtt induló rajzieladatokat ket reszre választani. Hathetes időtartamai az egyik, hét hetes időtartanmai a másik rajzfeladatot. g./ Marxizmus oktatásána k helyzete: A Marxizmus-leninizmus tanszékkel a kérdést a gépészmérnöki kar átbeszélte. A hallgatók elqadáson való résztvétele kielégitő, A gyakorlati órákra azonban csak mintegy 50 Jfc-uk készíti el a ki­jelölt irodalom kiáegyzetelesét. Készületlenül jönnek a gyakorlati órákra, nem egy esetben a szemináriumi vezetők is. Az oktatási anyag első-másod éven nem okoz komolyabb prclilémát a hallgatóságnak III.-IY- évfolyamon a politikai gazdaságtan . zonltan kissé nehéz. Nagy hiányosság az, hogy a mar egyszer megjelent tankönyv kifogyott és nem áll a hallgatóság rendelkezésére. A klasszikus iroda]cm kijegyzetelése heti 5-6 órát vesz igénybe, amit a hallgatóság nem végez el t Az esti oktatásban a helyzet még rosszabb. 25-30 Sfcas -as tanulóosaportokból mintegy 5-6 ember jegyzeteli ki az irodalmat. Itt a megjelenési arányszám is rosszabb. Javaslatom az, hogy a Marxizmus-leninizmus oktatásának kérdését tanácsülésen vitassuk meg, hogy a fontos tárgy megfelelő módszerekkel és technikai szük­ségletek biztosításával legyen oktatható az egyetemen. h./ Jegyzet ek állás o: Jegyzetfronton a jegyzetkiadó nagymérvű határidő elmaradásban van. Mindemellett a nappali tagozat I. évfolyamán minden jegyzet és könyv a hallgatóság birtokábénfolyamán minden jegyzet és köjyv a hallgatóság birtokában van. A II, évfolyamon egy je 0yzet hiányzik viszont a III, IV. éven a jegyzetek 60 fo-a nincs a hallgatók birto­kában, Még komolyabb a helyzet az esti oktatás vonalán ; ahol év­- 3 ­SSISI llliiili® l

Next

/
Oldalképek
Tartalom