József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - tanácsülések, 1946-1947
1947. augusztus 28. (216-235.)
4? épületeknek használható állapotba hozatala olyan nagy összegbe kerülne, amennyi a Müegyetemnek évekig nem fog rendelkezésére állni. A két hiradástechnikai tanszék betöltésével, ami eddig is a tanszékek részére szükséges helyiségek hiánya miatt késett, a gépész- és vegyészmérnöki kar egyelőre nem tud foglalkozni. Az elnök jelenti, hogy a kari jelentésben foglaltakat a vall s- ás.közoktatásügyi miniszternek is tudomására hozta. /2270-1947./ Az elnök jelenti továbbá, hogy a közlekedésügyi miniszter ur is megkereste a honvédelmi miniszter urat ez ügyben - tekintettel az általa szorgalmazott híradás- technikai tanszékek m előbbi felállítására.« A honvédelmi miniszter válaszában kijelentette, hogy a Műegyetemmel való együttműködés ü :yéhen tárgyalásban áll velünk - ez nem fedi egészen a valóságot - és az együttműködés előfeltétele az átengedett Hadik- laktanya visszaengedóse. Tehát amig a tárgyalások folyamatban vannak, az épületet nem szándékozik átengedni. Az elnök tájékoztatásul !<üzli, ho ;y a honvédelmi minisz érium a vallás- és közoktatásügyi minisztériummal áll tárgyalásban a Műegyetemet illetőleg és ezekbe a tárgyalásokba egy Ízben őt is bevonták, ahol azonban semmiféle megállapodásra nem jutottak. Tudomásul szolgál. 28./ Dr.Egyed István a közgazdaságtudományi kar dékánja jelenti, hogy Alpár Oltó kereskedelmi szakos hí ligátónak első szigorlata késedelmes letétele miatt 16