M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1943-1944
1944. június 22. (132-171)
Kari határozat tervezete: Nagyméltóságod. 1943» jul.5.-én..... .sz»a. kelt h atározatával megállapította,hogy Karchot tanári állásában csak uj kinevezéssel lehetne visszajuttatni és 1943. aug.17.-én i a. kelt leiratával felhívta a Kart, hogy nyilatkozzék abban a kérdésben, hogy Karch uj kinevezése közérdekből szükséges-e? E felhívásra a Kar alapos megfontolás után az alábbiakban terjeszti elő véleményét. Megjegyzi, hogy véleményének késedelmét részben a szaktanárok jelentéseinek szükséges volta, részben az okozta, hogy a tanács az iratokat két Ízben is visszaadta a karnak kiegészítés végett. A Kar előre bocsátja, hogy a legteljesebb mértékben át van hatva annak tudatától, hogy az egyetemi tanári állás teljes függetlenségét minden körülmények között biztosítani és fenntartani kell. Ebből a szempontból szükségesnek tartja megjegyezni, hogy Karch nyugdíjazása a Kar előterjesztése és meghallgatása nélkül történt. A Kar már 1943. május 5.-én tartott ülésében -tehát még Nagynéltósá- god állásfoglalása előtt foglalkozott a közigazgatása bíróság Ítéletével és Nagymóltóságodhoz is felterjesztett határozatában-kijelentette, hogy a jogtalanul történt nyugdíjazás jóvátétele méltányos, de megfelelő tanszék hiányában meghaladja a kar hatáskörét. 1944.márc.1.-én hozott kari határozatában is óvást tett az egyetemi tanári állás függetlenségét csorbító mindennemű szabályellenes intézkedés ellen. Ezt az állásfoglalását természetesen ma is fenntartja. Mikor ennek ellenére ma -a jogtalan nyugdíjazás után egy teljes évtizeddel -arra az álláspontra helyezkedik, hogy Karch újabb kinevezését közérdekből nem tartja indokolhatónak, ez kizárólag az időközben eltelt hosszabb idő alatt bekövetkezett uj helyzetre tekintettel történik. Időközben ugyanis a magán-j illetőleg üzemgazdasági tanszakra karunkon két nyilvános rendes tanár neveztetett ki,akik kari ifjúságunk ily irányú tanulmányi szükségleteit teljes mértékben ki tudják elégíteni.Sőt e szaktanárok ide csatolt jelentéseiből meg lehet állapítani, hogy egyes előadásoknak egy kinevezendő harmadik tanárra való bízása előadási óraszámukat az előírásos óraszám alá csökkentené. Az e tanulmányi körben működő megbízott előadók -a szaktanárok jelentései szerint- vagy kizárólag oly gyakorlati természetű kollégiumokat tartanak, amelyek a tanszékkel bíró rendes tanárok feladatkörén alulmaradnak és amely kollégiumokat a tanszókes tanár irányítása alatt kell tartanivagy a gyakorlati életben különleges ^y