M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1942-1943
1942. december 11. (42-51)
1910/11-1911/12# tanévekben volt dékánba, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja* életének 90# évében a f. évi november hó 29-én elhunyt. A megboldogult 1893. évi junius hé 11-től az 1924. évi december hó végéig terjedő időben működött mint tanár a műegyetemen s e munkásságával * valamint a műegyetemi igazgatásban dékáni minőségben történt közreműködésével kiváló érdemedet szerzett, A holttest f. évi december hó 2-án d, u. 3 órakor szenteltetett be a Farkasréti temető halottasházdban# A ravatalnál a műegyetemi tanács nevében dr. Liaka József egyetemi ny. r# tanár mondott búcsúztatót, majd a holttest a székesfőváros álcái adományozott díszsírhelyen hantoltatott el# A halálesetről a műegyetemi tanács* valamint a gépész- és vegyészmérnöki kar nevében gyászjelentést adtunk ki s a megboldogult gyermekéhez részvétiratot intéztünk, továbbá a ravatalra koszorút helyeztünk. /2969., 2979., 2985-1942./ Elnök örömmel üdvözli Csányi Károly és Gltay Károly tanár urakat abból az alkalomból, hogy a mérnöki- ás épitészmérnöki kar részéről felsőházi taggá, illetve póttaggá választattak#