M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1939-1940
1939. december 18. (63-125)
* > litett kar közgazdasági és kereskedämi osztályán, valamint a műegyetemi Gazdasági Szaktanárképző Intézetben folytatandó tanulmányokra is jogosit, elkészítette a szóbanforgó szabályzat tervezetének a közgazdaságtudományi kart érdeklő pontjaira vonatkozó hozzászólását, illetőleg a szabályzat-tervezet módosítására irányuló javaslatát. Majd bemutatván a közgazdaságtudományi karnak az emlitett javaslatot tartalmazó és az Országos Közoktatási Tanács elnökségéhez közvetlenül megküldött átiratát, a kar határozata alapján indítványozza a műegyetemi tanácsnak, hogy a részletesen ismertetett javaslat elfogadását a műegyetemi tanács a maga részéről is szorgalmazza a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnái. /3326-1939./ Indítvány elfogadtatik. . 43. Dr. Kuntner Róbert a közgazdaságtudományi kar dékánja jelenti, hogy a vezetése alatt álló karnak a köz- gazdasági és kereskedelmi osztályon egy kereskedelmi és politikai számtani és biztositásmathematikai tanszék létesítésére vonatkozó régi óhaja végre megvalósulhat, mert az Első l|agyar Általános Biztositó Társaság, tekintettel arra a körülményre, hogy a mathematikának a közgazdasági életben és különösen a biztosítási tudományokban való nagy fontossága folytán általános magyar érdek a közgazdasági élettel kapcsolatos mathematika tanításának az előmozdítása, kötelezettséget vállalt arra, bogy ha a műegyetem közgazdaságtudományi- 35 -