M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1939-1940

1939. december 18. (63-125)

Fehér ép úgy, mint Vági a tanácsülés előtt való személyes megjelenésre, védelmüknek esetleg szóval való elő­adás, végett meg lettek idézve; Fehér az idézésre nem jelent meg s magát előbb egy más tárgyalásra, majd rosszullétre hivatko­zással mentette ki. A tanács az Ítélethozatal elhalasztását ez okból indokoltnak nem tartotta, minthogy mindkét tanár véde­kezését a vizsgálat során előadottakból és beadványaiból úgy is teljesen ismerte; azonfelül az elhalasztás a tanácsnak az uj tanévvel összefüggő újjáalakulása következtében az ügy újabb tárgyalását tette volna szükségessé. Ami az érdekeltségi kifogást illeti, a tekintet­ben a rektor a fegyelmi tárgyaláson kérdést intézett a tanács tagjaihoz, de valamennyien érdektelennek jelentették ki magukat, a fegyelmileg terhelt tanárok részéről pedig meghatározott ta­nácstag ellen indokolt és igy tárgyalható kizárási indítvány nem érkezett. A tanács végül megjegyzi, hogy az előKpés elvoná­sa mint fegyelmi büntetés egyebek közt az 1929:XXX.t.c. 90. §- ában is szerepel s mint a fegyelmi elitélés szükségszerű követ­kezménye van említve az 1936:Ill.t.c.8.§-ában. Mindezek alapján a tanács kéri, hogy a VKM. az íté­letet az észrevételekben foglaltak mellőzésével vegye tudomásul és végrehajtását rendelje el. III.Dékáni előterjesztések. 33. Dr. Stachó Tibor a mérnöki és építészmérnöki 19 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom