M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1939. március 20. (73-102)

osztályhoz tartozó II. elektrotechnikai tanszék nyilvános ren­des tanárává való kinevezése iránt tegyen a Kormányzó Ur ő Fő- méltóságának előterjesztést. /679-1939./ Az elnök, tekintettel arra, hogy személyi ügyről van szó, - a Szervezeti Szabályzat 34. §-ának harmadik be­kezdésében foglalt rendelkezések szerint - Caányi Károly dé­kán indítványára vonatkozólag elrendeli a titkos szavazást, t..u f 1 V' ./ t-.'tJ "lIsKl - • « "M'>* i * i t i P* *1 . majd ennek megtörténte után megállapítja, hogy összesen 18 szavazat adatott be s ezek között 18 igen ás — nem szava­zat volt, tehát a műegyetemi tanács Csányi Károly dékán in­dítványához hozzájárulván, egyhangúlag úgy határozott, hogy a mérnöki és építészmér­nöki karnak a mérnöki osztályon üresedés­ben levő II. elektrotechnikai tanszék be­töltésére vonatkozó jelölés ügyében hozott határozatát pártolólag azzal a javaslattal terjeszti fel a m. kir.v állás- és közokta­tásügyi miniszter úrhoz, hogy a jelölés alapján az említett tanszék tanárának a kinevezése iránt tegyen a Kormányzó Ur 6 Főméltóságának előterjesztést. 61./ Csányi Károly a mérnöki és építészmérnöki kar dékánja jelenti, hogy a vezetése alatt álló kar a f. évi már­cius hó 11.-én tartott ülésében az építészmérnöki osztály ja­vaslata alapján egyhangúlag úgy határozott, hogy Medgyaszay István oki. építész, műegyetemi magántanárnak az egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése iránt javaslatot tesz a műegyetemi tanácsnak. A mérnöki és építészmérnöki kar e határozatának in­dokolására Csányi Károly dékán megemlíti, hogy Medgyaszey Istvánt, aki az 1927. év óta az "Előadások a népművészet kö­réből1* cimü tárgykör magántanára a műegyetemen, egyrííszt ma­gántanári működése, valamint iudományos munkássága, más­részt pedig gazdag tervező és építőtevékenysége, továbbá ♦ a hunok és őemagyarok közötti kapcsolatokra vonatkozó ered­ményes tudományos kutatásai teszik érdemessé az egyetemi rend­kívüli tanári cirmel való kitüntetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom