M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1934-1935
1935. május 31. (130-164)
gyászlobogét kitizette, 2, halálesetről gyászjelentést adott kif 5. a megboldogult hátram radott gyermekeihez a műegyetemi tanács nevében részvétiratot intézett, 4. a ravatalra a tanáos nevében koszorít helyeztetett, 5. a temetésen a tanács n vében történő bú» csíztaté beszéd elmondására dr.Pogány 3éla műegyetemi n,; .r.tanár urat, a gépész— éa vegyészmém ki kar c* i. dékánját kérte fel, aki e felkérésnek szives volt eleget is tenni. Végül indítványozta, hogy a megboldogult szeretetreméltó egyéniségének és kiváló munkásságának az emlékét innaleseinkben is örökítsük meg./877-1935./ A tanáos mély megilletődéssel veszi tudomásul a bejelentést 3 a kegyeletes intézkedéseket jóváhagyva az indítványt határozattá emeli* 45*/ Elnök jelenti, hogy dr. lollendonner Perenc oki «középiskolai és egyetemi ra, tanár, a volt a. kir.József-műegyetemen pedig "Az ipari fák általános és szövettani ismertetése" óim tárgykör magántanára, aki e minőségében két évtizeden át buzgón működött közre a műegyetemi vegyészmém ki oktatásban, a folyó évi április hó 10-én 52 éves korában elhunyt. Elnök ez alkalomból özvegyéhez a műegyetemi t nács nevében részvétiratot intézett»hangsál ozv In,hogy megbol ogult emlékét o műegyetemi tanács is szeretettel fogja megőrizni./942-1935./ Tudomásul szolgál 46./ Elnök mély megilletődósael jelenti,hogy s*Pöaciű. imre műegyetemi ny.r.tanár űr felesége a folyó évi május hó 16-án hosszú szenvedés után elhunyt. • j E szomorú alkalomból a nevez.tv tanár úrhoz a tanács nevében részvétiratot intézett a megboldogult