Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1966
1966. március 8. (39-70.)
- 3 oOO/19böa fí " 3/ a végzett márnö^pk tudását az eredeti képzési irányon belül egy meghatározott szűk irányban méÍy|?S;erd... lehet;-----------'■-**!■/ ervégzett mérnökök tudását és készségét tudományos munka végzéséhez elő lehet készíteni. A továbbképzés mind a négy irányban lehet ad hoc szerű vagy tervszerinti, rövidebb vagy hosszabb időtartamú, kisebb vagy nagyobb ismeretanyagu, stb. Az első két irányú továbbképzésben viszonylag nagy létszámú szakember vehet részt azonos programmal,'itt tehát előnyösen alkalmazható a tanfolyam rendszer. Viszont mind a specialista képzés, mind a tudós képzés önmagában kizárja a tömegképzés lehetőségét. Ezzéö. kapcsolatban me^ kell jegyezni, hogy a szakorvos képzés nem hasonlítható össze a szakmérnökképzéssel, mert az •rvosképzés az egyetemen egységes, mig a mérnökképzés eleve szakosított. Az orvosok még a szakorvosképzés folyamán sem tudnak annyira ’’szakosodni”, mint ahogy egy mérnökhallgató már az egyetemi évek alatt szakosodott! Ha tehát a mérnököket az egyetem elvégzése után tovább akarjuk szakosítani, akkor egy-egy szűk szakra már közel sem lehet olyan tömeget verbuválni, mint egy szakorvosi szakra. A továbbképzés négy irányára a-következő szervezeti formák lennének a legalkalmasabbak. 4 ad 1. A mérnöki tudás korszerűsítése, ’’karbantartása” az egyetem befejezése után komolyabb formában osak az egyetem feladata lehet. Kisebb előadásokat, tanfolyamokat? amelyek esetleg bizonyit- vány kiadásával végződnek, végeredményben bárki szervezhet.., de erre talán legilletékesebbek a METSSZ egyesületek. /A Mérnöki’Továbbképző Intézetet is éda lehetne csatolni/. Szükség v n viszont az egyetemeken továbbképző tagozatéi felállítására, amelyek’kötött program szerint, rendes egyetemi keretek között : üködhónek. A tovább ■képzés két féléven keresztül folyna esti, ill. levelező formában, a'rendes mérnökkép zésn de megfelelő szakosításban. A szak megválasztása általában az adott munkakör jellege szerint, illetve az eredeti diplománál! megfelelően történik. Az első félévben alap és alapozó tantárgyakat hallgatnának a mérnökök, természetesen - csak azokat a korszerű fejezeteket, amelyek annál! idolén /3~10 évvel azelőtt/, amikor az egyetemre járták, még nem szerepeltek a programban.