Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1966

1966. március 8. (39-70.)

- 2 ­131o/1966 a munkaadó értesítése volna indokolt; b/ azok a hallgatók, akik az első félévi vizsgakötele­zettségeiknek hiánytalanul nem tettek eleget, a harmadik félévre, akik pedig a második félévi köte­lezettségüknek nem tettek elegét, a negyedik fél­évre nem iratkozhatnak. 2,2 Könnyítések a dokoori cim megszerzésénél A jelenleg is érvényben levő doktori szabályzatot az Egyetemi Tanács 1961.április 28-án fogadta el, s a-Művelődésügyi Minisztérium 1961, leirata intézkedik, mely szerint - egyéni elbírálás alapján - ez ki­terjedhet;- a diplomaterv doktori disszertációként való elfogadására,- a megvédés a főtárgy doktori szigorlata alóli mentesítésére,- a szakmai melléktárgy szigorlatának bizonyos feltételek mel­letti elengedésére, . . A műszaki egyetemi szakmérnökképzéssel kapcsolatban a 138/1965/M.K.12, MM.számú utasítás 18.pontja szerint: !iAz oklevél államvizsga leté­telével szerezhető meg, A tanterv diplomamunka ill. diplomatorv ké­szítését is előírhatja”. Az 1962,október 12-én kelt 29686/1962 számú intézkedés időpontjában a szakmérnöki tanulmányok befejezése minden esetben diplomaterv készítéséhez volt kötve, s ezt a helyzet„t változtatta meg. az előző bekezdésben említett rendelet. E módosítás indokolttá teszi a könnyí­tések tárgyában kiadott minisztériumi utasi-ás uj helyzetnek meg­felelő korrigálását. A kialakult helyzetet figyelembe véve, a doktori szigorlattal kapcsolatos kedvezmények torén mutatkozó nem egységes eljárási gyakorlat megszüntetése érdekében javasoljuk az MM 29686/62 számú utasítás alábbiak szerinti módosítását: valamint

Next

/
Oldalképek
Tartalom