Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1964-1965
1964. október 16. (31-56.)
ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖZLEKEDÉSI MŰSZAKI EGYETEM 220-8/1964. J egyzőkönyv . Készült 1964. október 16-án az Alaptárgyi Tanszékek Bizottságának ülésén, a Kísérleti Fizika tanszékre kiirt tanársegédi pályázat elbírálása ügyében. Jelen voltak: Dr. Kézdi Árpád rektorhelyettes, Dr. Bodó Zalán egyetemi tanár, Hegyi László, az SzB titkára Tóth Béla személyzeti osztályvezető. Pályázat került kiírásra a Kísérleti Fizika tanszéken tanár segédi állásra, melyre egy pályázat érkezett be. A pályázó: G a r a n c s y Marianna, aki 1939-ben született, oki. matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Középiskolai és egyetemi tanulmányait jeles és jó eredménnyel végezte, diplomáját 1963-ban szerezte meg. A Ságvári Endre gyakorló gim náziumban, majd egyéb középiskolákban tanított, 1963-tól kezdve a Tiszti Iskolán végzett műszaki jellegű oktatást. 1964. május óta az ÉKME Kísérleti Fizika tanszékén szerződé ses tanársegédi állást tölt be. Munkásságával a tanszék vezetője minden tekintben meg van elégedve, a tanszék munkájá ba jól bekapcsolódott. Javasolja a Bizottság Garancsy Marianna pályázatának elfogadását és végleges tanársegédi kinevezését. Budapest, V.O. 1964. október 17-én. /Dr. Kézdi Árpád/ rektorhelyettes