Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1963. augusztus 30. (1-159.)

/ elkülönítve vizsgálni* Mig a II, éven a vizsgaköteles hallgatók közül.52 hagyta abba tanulmányait / a II. évfolyam 6,2 %-a / addig a III. éven csak 14 fő /a III. évfolyam 3,4 %-a/, Ebből arra lehet következtetni, hogy a III. éven a hallgatók, ha gyengébb felkészültséggel is, de többen próbálkoztak eleget tenni vizsga­kötelezettségüknek. Az eredményeket csökkentette ez is, hogy az előző félévről halasztott vizsgák között nagy számmal szerepelt a szigorlat, mely alaposabb felkészülést igényelt és ez a folyó fél­évi tárgyak rovására ment. / II. sz. tábla./ A hallgatók vizsgaeredményeit iskolátipusok szerint ebben az évben az I-IV. évfolyamra vonatkozóan dolgoztuk fel. A X* táb­lán kimutattuk, hogy a különböző iskolatípusból 1959/6o~ban beis­kolázottak tanulmányi átlageredménye hogyan alakult a négy év alatt, a VIII..tábla az I-IV. évfolyam átlageredményeit tartalmazza. Meg kell említenem, hogy az egyes eredmények a kategóriák lényegesen eltérő súlya miatt nem egyforma megbizhatóságuak. /Van olyan kate­gória, ahol 364 fő a hallgatók száma é3 van, ahol 2 fő/. Az 1959/6o-ban beiskolázottak tanulmányi eredményeinek év­folyamonkénti alakulása szabályosan követi minden kategóriában az egyetemen már ismert helyzetet. Leggyengébb a II. évfolyam, legelmé­sebb a IV. évfolyam. / A III. év ez évi visszaesése - mivel azt külön nem dolgoztuk fel - ennél a táblázatnál nem mutatkozik/. Ahol ettől a szabálytól eltérő eredmény látható,- ott nincs sta­tisztikai tömeg a,számok mögött, hanem csak 1-2 hallgató gyenge vagy jó eredménye. Pl. az Épitészmérnöki Karon a több év.gyakor­lat tál' gimnáziumból beiskolázottak átlaga a IV. éven 2,8. Ezt az'átlagot összesen 2 hallgató érte el, akiknek 3•halasztott vizs­gájuk van. Az egyetemi átlagot tekintve a IV. éven a gimnáziumból -és a technikumból beiskolázottak átlageredménye között igen cse­kély a különbség. / 0,03 és 0,04/ Kivétel a több óv gyakorlattal jöttéknél mutatkozik. Itt azonban meg kell említeni, hogy gimná- ziumból 21, technikumból pedig mindössze 9 fő jött több év gyakor­- 12 ­lol73

Next

/
Oldalképek
Tartalom