Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964
1964. május 5. (447-475.)
- 2 4853/1964 A konferencián elhangzott előadások magas színvonalnak és jól előkészítettek voltak, és hallgatóink tehetségéről, felkészültségéről, szorgalmáról tanúskodtak. Oktatói karunk döntő többsége támogatta a felkészülést, megadták a technikai és - tudományos segítséget hallgatóinknak. Megvolt a jó összhang és az összefogás az állami és KISz vezetés részéről. Az állami vezetés részéről a tanárelnökön kivül GyÖrgyfi Gábor docens, Tárnái Géza tanársegéd, Vörös Ferenc tanársegéd, Kristóf László tanársegéd és Magyarvári József csoportvezető elvtársak végeztek igen sok és nehéz munkát. A konferencia legfőbb eredménye az volt, hogy sikerült összekovácsolni a tudományos diákköri oktatói és hallgatói gárdát, akikre ezen a téren számítani lehet és a további sikeres munka személyi alapját képezik. Diákköreink zöme alkalmas arra, hogy bennük hallgatóink - tömegesen is - kifejthessék munkájukat, tehetségük, alkotóképességük kibont akozhassék. A konferencia diákköreinknek jó propagandája volt az ott még nem dolgozó hallgatók számára és ösztönzést adott diákköri tagjainknak és hallgatóinknak tudományos diákköri munka végzésére. És végül a konferencia öregbítette egyetemünk hirnevét a résztvevő vendégek előtt. A KISz KB. és a Miskolci Nehézipari Egyetem résztvevői is köszönetüköt és elismerésüket fejezték ki. 2. A TDT kidolgozta a.’’Tájékoztató az ÉKME tudományos diákköri munkájáról” c. összeállitást, melyben tulaj ionképpen a diákkörök szervezeti szabályzatát fektette le. Ezt a kiadványt megküldte a tanszékvezető eÍvtársaknak és a diákkörök minden oktató és hallgató vezetőjének. Az összeállitás tartalmazza a diákkörök működésének célját, szervezetének felépítését, a KISz funkcionáriusok feladatait, a tanszékek és oktatók tennivalóit, valamint a vezetésben résztvevők'névsorát és tolefonszámát. Ez az össze-