Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1963. november 29. (268-284.)

4 — 14038, törli-lés gondolatának túlzott érvényesülése és a magas, hallgatói lét*/ szám. kétségtelenül színvonal-csökkenést .eredményezett; -mert az átlagá­hoz kellett igazodni, A KISz is egyetért azzal, hogy a műszaki/egye'« .'; 'temeken,a képzés jellegéből folyóan mindig megfeszített munkára lesz ; szükség. Gélszerű lenne,, ezt a hallgatóság körében-is tudat,ősi tahi, és legfőképpen azt, hogy az oktatás hatékonyságának javítása érdekében az, amit a hallgatóktól el kell várni, a folyamatos tanulás elvének minél jobb érvényesitáse. Ennek biztosítását szolgáló egyéb eszközöl- , két, módszereket /zárthelyik, konzultációk/ még-;meg kellene vizsgálni. Mindenesetre kulcskérdés. ' . ' 1 7* Utolsóként emlitjük, de jelentősegében egyik legfontosabb tényező az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása. Ebben'mindénki egyetértett. Ide sorolható a termők-.szellőzésének, világításának, : akusztikájának kérdésétől a filmek ügyéig minden tényező,.amely vagy a figyelem lankadását csökkenti, vagy éppen vizuális hatások' révén az ismeretek elraktározását megkönnyíti. ' 1 III. Végül előterjesztünk néhány javaslatot, amelyek az Oktatási /Reform Bizottság vitája alapján kialakultak, további megvitatás végett. 1. A reform-tantérv szerint 2-3 év múlva előadásra kerűig ten- tárgyakban is már most ki kell adni a megbízást a’ jegyzőtárásra. Kor— .szerű, didaktikai szempontból is kifogástalan jegyzet megírásához idő is kell, A jegyzetbizottságok, illetőleg a jegyzetek bírálói pedig szi™ goruan ügyeljenek arra, hogy a terjedelem és tartalom valóban megfo- lol-e a követelményeknek, továbbá biztosítani kell azt ~ természetesen megvitatás eredményeképpen, - hogy a lektori vélemények megfelelően ér­vényesüljenek. 2. Fel kell mérni a kötelező irodalmakat - tartalmazó tárgyak helyzetét és biztosítani kell, hogy a tantorvbon biztosított órák alatt leadható tananyag mennyiségénél többel ne terheljük a hallgatókat, , : t mert a kötelező irodalmak burkoltan terhelésnövekedésre vezethetnek, 3« Az állanvezetés találja meg a módját annak, hogy az előadók előadásaiban meglévő hibákat állandóan segítő szándékkal bírálja# A személytelen birálat semmit sem ér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom