Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1962-1963
1963. január 17. (175-211.)
11304 13« A legfontosabb jogi alapismereték és jogszabályok ok tartását be, beeil'illeszteni a t;antervbe. A Mm. 27.347/1962. VI,.- sz. ^undelete kimondja, hogy; 5,A végleges tantárgy- .programok kidolgozása során az égy0tóm által legjobbnak talált ..módszerrel, - de a téma f ontosságának megfelelően - a műszaki jogi ismeretek oktatását vegyék programba/1 A MM. 27.237/1962« VI. sz, javaslatában /mely a fenti ■ ■ . szövegezés miatt.nem kötelező/ heti 2 óra szerepel ezen anyag..előadására egy féléven.,át. Lényeges .kérdés, hogy az egyes szempontok szerinti reviziót, illetve.koprdiháöiót hogyan hajtsuk végre? Az erre vonatkozó, javaslatom lényege, hogy ezt á féladatqt a'szempont jellegének -megfelelően; " "' 1, a réktor-illetőleg rektorhelyettesek személyesen 2, a hivatali.:.apparátus illetékes szervének közreműködésével, ahol pedig úgy célszerűbb. 3, felelősök kijelölésével oldjuk meg. Bár -kire: bizzuknis az egyes szempontolt szerinti reviziót a - kijelölt 'felelős tetszése szerint vonhat be a munkába szakértőkét., alakithat albizottságot, alkalmi munkabizottságot stb, A'felelősök munkájának megalapozására'a vizsgálati szempontokat iá dékánok ..tudomására hoznánk és amennyiben aZ előírással vagy a-rógp tantervvel szemben eltérés mutatkozik, ezt a dékán tartoznék szövegesen., megfelelően indokolni. A réviziós felelős -a dékánok indoklásává! kapcsolatos' észrevételeit belefoglalná jelentésébe, s javaslatot tenne azok elfogadására vagy,.: módosítására.A lényeges a feladat helyes megoldása ép a.megállapit-ások. lehetőleg számszerű mérőszá mökon alapozott jelentésszerű összefoglalása a rektor elv- társ számára.- .10