Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1962-1963

1962. november 9. (112-149.)

I r I 08458,sz. Jelentés é az 1963« év folyamán folytatandó huzamosabb szak­tárgyi gyakorlatok tárgyában. A Rektori és az Egyetemi Tanácsok vonatkozó határozata értelmében Kardos professzor. Kürti és Marosi adjunktusok segítségével elké­szítettem a cimbeíi szakmai gyakorlatra vonatkozó alábbi javasla­tomat, ' A szaktárgyi termelési gyakorlat - mintahogy azt a Kar reform tan­terve is előirányozza - leghelyesebb lenne a 4. éves hallgatók ré­szére az őszi félévhez'kapcsolodóan, vagy annak részbeni felhasz­nálásával megszervezni. Mivel azonban az ilyen meggondolás alapján sorra kerülő /jelenleg 3. éves/ hallgatók az 1961, év nyarán ré­szesei voltak a 12 hetes fizikai jellegű gyakorlatoknak és az azt követő összevont félévből származó tanulmányi nehézségeknek, a sa­ját és tanácsadóim véleménye szerint is, nem lenne helyes őket egy újabb próbálkozásnak alávetni, így mint egyedüli lehetőség az merül­het fel, hogy a jelenleg 4. éves hallgatóink számára szervezzük meg a szaktárgyi gyakorlatokat, mégpedig oly módon, hogy a gyakorlatok a 9. félév Szerves részei legyenek, és a 9« félév oktatását teher­mentesítsék, A/ A D A T 0 K a/.Megnevezés? Szaktárgyi gyakorlat /továbbiakban gyakorlat/, d b/ A gyakorlaton a 9, félév nappali tagozatos épitészmérnök hall­gatói vesznek részt. c/ A gyakorlat terjedelme és helye az oktatási időben? , Megnevezés Időtart,/hét/ febr. 4-től máj?4-ig máj í6--tői jun',15-ig jun;16‘-*tól jun,3o-ig jul.l'^től szept'c7-ig szépti8-tól szépte22-ig szept,23-tól dec,21-ig 8, félév vizsga + uv szünet +/ szaktárgy i gyako rlat szünet- +7" 9, félév 13 4+2 2 lo 2 13 +/ +/ +/ Megjegyzés? A KISZ véleménye alapján - az időpontok értelemszerű módosítása? 3+1 vagy 4 + C is lehetséges, B/EL V E K a/ A gyakorlat célja; d 4 1. Kísérlet az Épitéskivitelezés és Építőipari gazdaságtan c, tárgyak azon részeinek kiemelésére az előadási anyagból, ame­' lyek a gyakorlathoz kötve jobb hatásfokkal sajátíthatók el, 2, Olyan kivitelezési tapasztalatszerzés, amelyre az eddigiekben nem volt lehetőség, /Technikusi munkakör/, l \ 'Q) ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom