Építőipari Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1954-1955
1955. június 23. (38-83.)
- 37 4054. A diákotthon folytatólagos építkezésén kivül az előző évről áthúzódó munka a nagymarosi üdülő árvízkárainak helyreállítása is, amely már befejeződött. Folya* atosan történik az egyetemi sportpálya kiépítése. Lebonyolította az Osztály az Srkel-utca 11. szám alatti hazban szolgálatilakások átalakítási munkáit, továbbá a Matematikai tanszék helyiségeinek átalakítását. Ezenkívül még több tanszék és egyetemi szerv helyiségátalakitásainak terve készült el, illetve folyamatban vannak a szükséges lépések a munkák elvégzése iránt, * Komoly feladatot jelent az Osztály számára a diákotthonok megfelelő jó karba helyezése, amely tekintetben sokszor meddő munkát végzünk, I minthogy a diákotthoni épületeket sokszor teljesen, vagy részbeni rendbehozás után kell felsőbb intézkedés alapján átadnunk és hallgatóinkat újabb, rendesen elhanyagoltabb épületekbe átköltöztetnünk. Az építkezéseken kivül a gép, műszer és egyéb beruházás lebonyolitása szabályszerűen halad előre. Megtette az Osztály a szükséges munkálatokat tervezési vonalon is, az erre vonatkozó határidő figyelembevételével, A beruházások és g ,fizetések nyilvántartása az Osztályon a változások. inkasszók beerkezesevel napra kosz állapotban történik* A Beruházási Bankkal havonta egyeztetnek. Az előirt havi statisztikai jelentések pontosan elkészülnek. A balesetvédelmi és munkavédelmi oktatást a laboratóriumok és műhelyek dolgozói részére az Osztály megszervezte. Az Osztály vezetője Egyetemünknek ujitási előadója is, akihez ez árben 12 ujitási javaslat érkezett be. Ezekkel kapcsolatosan eddig összesen 1000.- forint kifizetése történt meg. VI» Az Oktatásügyi Minisztérium irányító munka.fanak értékelése» Marxizmus-leninizmus tanszékünk fokozottabb segítséget kapott az Oktatásügyi Minisztérium illetékes főosztályától a kidolgozott tantervek és programmok alakjában. Ezen a téren sói: javulás tapasztalható* Szék már a Központi Vezetőség vom tkozó határozata alapján készültek, nagyobb helyet biztosítottak az^alapvető elméleti kérdéseknek, a nemzetközi munkásmozgalom ismertetésének és a hazai viszonyokhoz való I alkalmazásnak is. Marxizmus-leninizmus tanszékünk megállapítása szerint^azonban a prog- * rammok még mindig nem nyújtanak eleg segítséget az előadóknak, illetve a hallgat óknak. Gyakran egyszerű kivonatát tartalmazzák az SZÉP történetének, vagy a pártfőiskolai előadásoknak, ami a történelmi kérdésekre tereli a figyelmet, Jíern mutatnak rá az egyes elvi kérdések legfontosabb összefüggéseire. Az aktualizáláshoz is több segítségre lenne szükség. A politikai gazdaságtan programmja még mindig zsúfolt. A hallgatók számára előirt irodalmi mennyiség reális, csupán az első évfolyamon okoz nehézséget a klassikus irodalom feldolgozása. A főosztály ebben a félévben megszüntette az instruktori rendszert es igv annak munkatársai „ritkábbal) látogat*“ *'-’5 el Marxizmus-leninizmus tanszékünkre. A különböző konzultációk es eioadasviták megrendezesevel, továbbá a "Tájékoztató" kiadás ival komoly segítséget_kaptunk a Marxizmus-lenini zmus tanszék számára, A jövőben módszertani kérdésekben kérünk nagyobb segítséget egyes nem eléggé tisztázott problémáknál történő határozott állásfoglalással. Tj