Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965

1965. április 23. (511-629.) - 2. Jelentés az Építőanyagok Tanszék munkájáról (516-535.,

helyesen megoldani, ha rövid időn belül ehhez a eze­rnél i és anyagi támogatást is megkapjuk. Orosz elvtárs hozzászólásával teljesen egyetértek, ­azzal is, hogy a jelentés kissé terjedelmes. Ez azon­ban régebben kelt jelentés, és mlntho y ez a tanszék első jelont ;se, ugy gondoltuk, hogy mindent elmondunk amit szükségesnek tartottunk. Kétségtelen, hogy ezt rövidebben is megjlöhetett volna tenni. Köszönöm azokat az elismerő szavakat in, amelyeket tő­le hallottunk, és azt a támogatást, amelyet tanszékünk ügyeinek rendezénével kapcsolatban megigért, - és kö­szönöm ezt a Rektor urnáit is, Ugy gondolom, hogy szükséges volt ezekkel kiegészíteni a jelentést, az Egyetemi Tanács tájékoztatása céljából Azzal zárom felszólalásomat, ho y kérem az Egyetemi Tanács tagjait, hogy tegyék magukévá nehézségeink meg­oldását célzó javaslatainkat, hogy ezzel a tanszéken Azt hiszen, teljes jo-ra-l tehetjük azt a megállapítást ho~y amikor a tanszék kett'válása, vagy pontosabban: az Építőanyag tanszék alapítása megtörtént, akkor az az épitőanyag-szeml ?let, amelyet éppen Palotás elvtárs említett, a Tanácsnak egy részében volt meg, és ez e­gészen természetes volt és talán éppen a tanszék-ala­pítás volt a kezdő lépés ahhoz, hogy az a szemlélet, amely a korszerű műszaki tudományok körében egy alap­folyó oktatást elősegítsék Dr.Kézdi Árpá d rektorhel ettes:

Next

/
Oldalképek
Tartalom