Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1964. november 27. (27-215.) - Meghívó (27.)
- 2o tudunk előállitani, - és elég nehezen értik meg ezt. Dq ezek szórvány os jelenségek. ..rthető, hogy mindenki szeretné a legtöbbet, a legjobbat adni, azonban éppen a 3-4 hónapos átfütáci idős miatt ezzel az 1— parral és ezzel a technológiával nem lehet jobbat nyújtani. ki is elképzliink ; zeb J formai nogoldásokat és igyekszünk is a kivitelezésben erre törekedni, de nem tudunk kielégíteni olyan nagyszabású igényeket, hogy pl. 5oo ábra legyen egy könyvén uolül, még hozzá olyan ábrák, amelyeket egy offset-nyomda sem tudna elő Ilitani, nem egy ilyen kis nyomda. Engedje meg a tisztelt Egyetemi Tanács, hogy néhány szóval elmondjam, hogy mikor nálunk jártak a szomszédos országokból, elcsodálkoztak azon, hogy milyen tömegben adunk ki jegyzeteket. Elmondották, ho^ náluk megvalósították egyrészt azt, hogy egyéb segédletekkel igyekeznek pótolni a jegyzeteket, másrészt azt, hogy bizonyos alapozó tárgyakból egységes jegyzet áll rendelkezésre, már a megnövekedő tt hallgatói létszám miatt is. Reméljük, hogy azok a törekvések, amelyeket a tájékoztató ugy domborít ki, hogy a jegyzetek száma kevesebb és terjedelme kisebb legyen, » « hozzá fognak Mgttwl oennünket ahhoz, ho tyy a megnevekedett hallgatói igényeket ki tudjuk majd .légi teni. Afidig pedig, remélhotőlog a technikában és a technológiában cljon változtatásokat fogunk tu 'ni megvalósítani, amelyekkel az ennyire megnevekedett idényeket is ki tudjuk elégíteni.