Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965

1965. február 5. (216-329/24.) - 2. A szakmérnökképzés felülvizsgálata (226-265.,

» 16 solom, hogy az illetékes szervek ezt vizsgálják meg. Meg kellene állapítani, hogy a sorra kerülő egész is­\ meretanyag képezi-e az államvizsga tárgyát, vagy pe­dig csupán annak legfontosabb tárgyai. Elvileg meg kellene határozni azt a mércéket, .melyet ebből az alkalomból a jelöltek elé kell tenni. Azután arról is határozni kellene, hogy ezekbe a bizottságokba hány belső és hány külső vizsgabiztost kell meghívni. Ezek a körülmények sem a hallgatók, sem z oktatók előtt nem eléggé ismertek. Ugyancsak a 6-ik oldalon szerepel a doktori cim el­nyerésének szabályozása. Ezzel kapcsolatban arról v.n szó, hogy azok nyerhetnek doktori cimet, illetve azok pályázhatnak a doktori cimre, akik diplomatervet ké­szítettek és azt a kari szigorlati bizottság előtt megvédik. Itt ellenmondás van az lo23-as rendelet és e között az intézkedés között, - minthogy most már I nem követelünk meg diplomatervet. Tehát akkor kinek kell készíteni diplomatervet 4 Vájjon annak-e, aki s­pirél a doktori cimre? Ez kissé zavaros, ezért ezt a kéruést alaposan meg kellene vizsgálni és tisztázni kellene. Szeretnék Csanádi professzor urnák is választ auni, hogy mint a tanfolyam egyik előadója, hogyan látom azt a dolgot, hogy miért van itt lemorzsolódás. A le­morzsolódás egyik oka, - amire Bölcskei rektorhelyet­tes ur is utalt - hoy a hallgatók nagyrésze szorg. 1-

Next

/
Oldalképek
Tartalom