Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1964. november 27. (27-215.) - Az Egyetemi Tanács rendes ülése - 110-130.)
- 7 12465/64. * voalásdra igGn örvendetes eseménynek tekintjük az idei pedagógusnapi szerepeltetésüket. Junius azonban a hallgatók ilyenirányú foglalkoztatására már nem a legszerencsésebb időszak, s ezért szeretnénk, ha a .jövőben április 4-ót h atároznánk meg olyan állami ünnepként, melynek műsorát egyetemünk kulturaktivái szolgáltatná k. Kollégiumaink és évfolyamaink felöl töbször elhangzott ez a szerintük is helyes javaslat, hogy a különböz ő KI Sz gyűl ések alkalmával kulturális programokkal is szinezni és vo nzóbbá lehetne tenni az összejöveteleke t. Ennek a kivánságnak a megvalósítása, az ifjúsági mozgalom népszerűsítése mellett, azért is igen kivánatos lenne, mert a hallgatói kulturtevókenység eredményeit is megismertetné és azokat szélesebb körben hasznosítaná. Ha olykor ismeretterjesztő rendezvényeket ia iktatnának b e, ugy ezzel /érdeklődés hiánya miatt a mult tanévben abbahagyott esztétikai előadásaink helyett/ az átfogóbb művelődéssel kapcsolatban talán felkelthetnénk a sok fiatalnál még mindig hiányzó hiányérzetet. Egész a legutóbbi időkig csak a hallgatóink kulturtevekenységére fordítottunk gondot, a dolgozói KISz alapszervezet létrejöttével azonban lehetővé vált az ifjú munkatársaink bevonása is a művelődési munkák legkülönbözőbb területeir e; aktivizálódási, művelődési és szórakozási lehetőségeink, mind a központi mind a kollégiumi területeken, számukra is nc-mcsak nyitva állanak, de odahatunk, hogy ők is bekapcsolódjanak. Dzükségesnek tartjuk emlitést tenni még a Budapesti Műszaki Egyetem rendezvényeirő l, ugyanis vannak olyan akciók /elsősorban a könnyűzenei és filcmelőadásokra gondolunk/ melynek a mi fiataljaink között is komoly népszerűségnek örvendenek. Ezeket mi is propagálni fogjuk és ilyen tárgykörű előadásokat természetesen nem inditunk. Budapest,1964. július 18. 3k. Papp Pál sk. müv.biz.elnök müv .biz„titkár