Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1964. május 15. (735-848.) - 1. A reformoktatás módszertani kérdéseinek megvitatása (741-848.)

- 42 A 14-ik pontban emliti az anyag a konzultációk eredményességét. Itt is az az érzésem, hogy bizonyos értelemben nyitott kapukat döngetünk. Tudomásom szerint az Építészmérnöki ^aron a közvetlen kapcsolat megvan és nem személyi oktatás folyik, hanem az, hogy összeül egy bizonyos tanulócsoporton belül a hallgatók köre, konzultáláskor pedig 3-4 hallgató. Ezáltal az oktatás eredményesebbé és hatékonyabbá válik, mintha külön-külön történne, mert hiszen egy-egy hallgatóra legfeljebb 6-8 perc jutna, mánpedig ez nem lehet eredményes. Egyébként az eredményesség attól is függ, hogy az oktatók és a hallgatók között milyen kapcsolat van. Lényeges alapfeltétele a hatékonyságnak az, hogy valamennyi oktató felkészülve menjen be a gyakorlatokra. Tehát azt a bizonyos óravázlatot előre átgondolva menjen be és ne rögtönzésekre készüljön fel. Okvetlenül szükséges, hogy előre felkészüljön. A 15-ik ponttal kapcsolatban felvetődik, hogy miként lehetne az egyes feladatoknak vagy gyakorlatoknak a munka-igényét mérlegelni. Lehet, hogy kissé furcsa módszert javasolok, de konkrét javaslatom volna ezzel kapcsolatban. Minden tanszék számára ajánlható lenne, hogy amikor egy félévre előre elkészíti a gyakorlatot, amit a hallgatóknak kiad, akkor a tanszéken lévő fiatal kollégák próbaképen és demonstrációképen dolgozzák ki egy-egy példának a munkáját. Igy volna egjj demonstratív feladat, arait a hallgatók számára mintának lehetne alkalmazni és pontosan lemérhető volna a ráfordítható munkaigény is. Ez nem ártana a fiatal kollégáknak sem, mert igy megtudnák, hogy mit követelnek a hallgatóktól.