Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1964. március 6. (435-614.) - 6. Jelentés a külső megbízásokról (508-516.,

- 76 ­Dr .Perény i Imre rektor: 3 évi átlagról van szó. Az átlag a fontos. Dr.Peliká n rektorhelyettes: Most nem a kereset szempontjából nézem, hanem a kapaci­tás szempontjából. Olyan embernek is megtagadtuk a munka végzését - és ezen nem segit a 3 évi átlag - akinek tu­lajdonképen volt arra az évre kapacitása. így a kapott összegek bizonyos mértékben hamisak. Még azt kívánom bejelenteni, hogy uj KK. rendelet készül. Mindent elkövetünk, hogy az lényegesen egyszerűbb és lo­gikusabb legyen, mint a régi. Hogy ebből mit lehet meg­valósítani , azt pontosan nem tudom megmondani. A Művelő­désügyi Minisztériumban letárgyalták, de azt még nem tudom, hogy a Pénzügyminisztériumban mit szóltak hozzá. Arra gondoltam, hogy ahol állami díjszabás szerint fi­zetnek, ott nincs helye vitának. Itt tula,jdonképen a jó képességet büntetem azzal, hogy hamis naplózásra kény­szerítem. Sehol más szervnél nem vizsgálják ezt. Azt hi­szem, hogy a Minisztérium szintjén is meg lehetne ezt értetni. Mi is elmondtuk mér mindezt és most várjuk az eredményt. Még annyit, hogy az Ipari Kapcsolatok tényleg nem sze­repelnek, mert összefélhetetlen volna, hogy pl. Siklósi doktor résztvegyen a KK-munkákban. Felmerül, hogy ezzel Dr.Gábo r László egy.tanár: Dr.Peliká n József rektorhelyettes:

Next

/
Oldalképek
Tartalom