Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1963. december 6. (273-357.) - 2. Az új felvételi rendszer egyetemi tapasztalatainak értékelése (277-312.,

- 3$ ­ki az anyagban. Szükségesnek tartja annak az álláspontnak az anyag­ba való belefoglalását, hogy valamiképen enyhíteni kellene a gimnáziumok és a teohnikumok közötti kü­lönbséget, hogy az egyetemre való előkészítés szem­pontjából közelebb kerüljenek egymáshoz. Dr. Léva i Zoltán rektorhelyettes: Felteszi a kérdést, hogy az Egyetemi Tanács egyet­ért-e a Homoródi Lajos rektorhelyettes által ismer­tetett összefoglalással. Dr. Bod ó Zalán egyetemi tanár, tszv.: Mindenben egyetért az összefoglalással, de azért hangsúlyozni kellene, hogy a középiskolai niVellá­lás osak azáltal oldhat© meg, ha a minisztériumok megkapják a felvétel során, és a gimnáziumi tanul­mányok során szerzett jegyeket. A Minisztériumnak is meg kell állapítania, hogy hol adják a jegyeket érdemtelenül. Ez elő fogja segíteni, hogy a közép­iskolákat egyszintre hozzák, akár gimnáziumoknak, akár technikumoknak, akár szak-középiskoláknak ne­vezik azokat. Meg kell fontolni azt a szempontot is, hogy az ér­telmiségi szülő otthon tud segíteni gyermekének, viszont a fizikai dolgozó nem tudja megadni gyer­mekének azt a segítséget, amire szUksége van. Hon­nan tudja egy nem értelmiségi szülő, hogy az ő gyer­mekében milyen képességek vannak, ha a gyermek je­les-, vagy kitűnő rendű bizonyítványt kap. Kivána­tosnak tartja, hogy ebben a tekintetben valamilyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom