Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963
1963. május 8. (538-726.) - 2. A Művelődésügyi Minisztériumhoz felterjesztendő reformtervek és tantárgyi programok (542-726.)
- 3 a nyitva maradt kérdésekben álláspontot foglaljon el. A vázoltak után regyetemi revizió során felmerült észrevételek közül lényegében már csak a következőkben nem tudtak a dékánok az észrevételekkel egyetérteni: a/ az Építészmérnöki és Szerkezetépitőmérnöki szakon az Ágazati gazdaságtan oktatásának keretbővitése; b/ a Geológia c. tantárgy a5kkKkásák külön tantárgyként az Építészmérnöki szákon is oktatni kell; c/ a Mérnökkari szakokon a nyelvi záróvizsgát /Orosz nyelv/ cv 3__ /TŰ 4. félév végén,kell tartani; d/ a Mérnökkari szakokon a 7« és ü. félév heti óraszámát — i az idegen nyelv oktatásának megtartása mellett, 36 órára kell csökkenteni; e/ végül felvetődött az az(még le nem zárható^ észrevétel is, hogy az Építészmérnöki- és Földmérőmérnöki szák tantervében az alap- és alapozó tárgyak megerősítésére vonatkozó irányelvek nem kerültek kellő mértékben figyelembevételre. Elsősorban a most felsorolt kérdések azok, amelyek felett ma döntenünk kellene. Nincsen azonban akadálya annak sem, hogy bármely más kérdéssel kapcsolatban bárki megjegyzéseket tegyen, avagy uj észrevételeket támasszon, mert a cél az, hogy a felterjesztett tantervek és programok az ezidő szerint megitélhetően a lehető legjobbak legyenek.