Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963
1962. november 30. (122-193.) - 2. Jelentés a szakmérnökképzés helyzetéről (126-133., - 177-193.)
- 2 - 8401. A táblázat adataiból megállapíthatóan a Mérnöki Karon a lemorzsolódás . folytatódott, s a záró 4. félévben a beiskolázott létszám 55 %-a tanul. Az első félév után feltehetően elmaradtak azok a mérnökök, akik a szakmérnökképzés jellegével és követelményeivel nem voltak .fcisztában, vagy pedig nem kellő meggondolás után jelentkeztek; a további lemorzsolódás f már súlyosabb. Néfczük meg, hogy ez a lemorzsolódás a Mérnöki Karon a hallgatók milyen kategóriáira vonatkozik. A munkakör szerinti megoszlás statisztikája.azt mutatja, hogy a hallgatók 50-60 %-a tervezői mun-r > kakörben dolgozik. A 2. és 4. félév között 12 hallgató morzsolódott le.^ Ezek közül 3 budapesti, 9 vidéki volt. Megállapítható, hogy a lemorzsolódás főleg a műszaki igazgatá s terén dolgozók közül adódott, s lényegesen erősebb volt a vid.ék i hallgatók között. Tervezői munkakörben dolgozó hallgatók közül egy sem morzsolódott le. Ez arra mutat, hogy az előadott tananyag elsősorban tervezőmérnökö k részére nyújt továbbfejlődési lehetőséget és olyan segítséget, melyet mindennapi munkájukban | fel tudnak használni® Ez jórészt a szakok jellegéből következik, de bizonyára szerep jut annak is, hogy,a tervezőmérnökök oh .elméleti jellegű tantárgyak iránt fogékonyabbak. A lemorzsolódást az életko r tükrében vizsgálva megállapítható, hogy az a fiatalabbak közöt t gyakoribb,. Az 1962-ben indult szakokon a lemorzsolódás a Mérnöki Karon 12 fő /24 %/, ebből budapesti 8 fő, vidéki 4 fő. E hallgatókat a 2. félévre való beiratkozások megtörténte után a Kar levélben felszólította tanulmányaik folytatására, ennek ellenére sem jelentkeztek; a Kar megitéléso . szerint szándékuk nem volt leomoly, ami viszont a beiskolázás hibáira mutat rá. Az Építészmérnöki Kar keretében működő, 1962. februárjában megindult Városépités-városgazdasági szakon a létszám jelenleg 35 fő, de ebből 2 fő még semmiből sem vizsgázott,. ezek bár beiratkoztak, gyakorlatilag lemorzsolódottnak tekinthetők® így előreláthatólag 33 fő fejezi be eredményesen az első félévet, ami a beiratkozási 45 fős létszámhoz viszonyitva 27 %-os lemorzsolódást jelent. A hallgatók legnagyobb része itt is a tervezők közül adódott. Az oktatás valamennyi szakon rendben folyt. -A é J o . "X I -TÍS,