Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)

Péterné Fehér Mária: A városvezetés helytállása az első világháború éveiben - A hadba vonultak támogatása

Péterné Fehér Mária M h ósapkákat és csuklómelegítőket, Kiskőrös 537 korona 59 fillért. A te­lepülések más része a központi segítő hivatalokhoz juttatta el a lakosság adományait, voltak, akik a helyben ápolt katonák ellátására használták fel az adományokat. Kecskeméten név szerint összeírták az adakozókat. Mindenkit felírtak, a nagyobb és kisebb összegeket adományozókat is. Volt, aki 40 fillért tudott adni, volt, aki csak 20 fillért, vagy 1 koronát. Azon települések jegyzőinek, akik nem válaszoltak felhívására, újabb levelet írt Sándor István 1915. január közepén: „Miután igen tisztelt Fő­jegyző úrtól ez ideig választ nem kaptam, joggal vélek arra következ­tetni, hogy az eszmét a bölcs irányítása alatt álló község hatósága és népe is szeretettel fogadta, s a gyűjtés folyamatban van. Az ajándékokat azonban a katonai hatóságok fogják a küzdő csapatokhoz eljuttatni, s erre e hó végén lesz alkalom; minél fogva a gyűjtést e hó 20-22 napján le kell zárnunk, hogy a gyűjtött anyag rendezésére és csomagolására és a kiegészítésül szükséges beszerzésére kellő idő maradjon,”400 1915. január végén azt kérte Sándor István a Honvédelmi Minisz­térium Hadsegélyező Hivatalától, hogy segítsenek eljuttatni az ajándé­kokat a harctérre. „A lakosságban megérlelődött a vágy, hogy az ezre- dek legénységét vitézségükért a hála kifejezésében részesítsük, irántuk hálánkat és szeretetiinket megfelelő adománynak közvetlenül hozzájuk juttatásával rójuk le. [...] Több ezer emberről van szó, jelentékeny része Pest megye, különböző városaiból és községeiből származik. [...]/! ké­rés egy magyar vidék kérése” - írta Kecskemét polgármestere.401 A főispánt február 12-én arról tájékoztatta Sándor Istvánt, hogy az adományok összegyűltek a cs. és kir. 38. gyalogezred részére. 42 egyforma ládában 4200 egységes dobozt helyeztek el, 4200 fő részére. Egy-egy dobozban volt 100 g pipadohány, 50 g cigarettadohány, 1 pi­paszár, 2 csomag cigarettapapír, 1 fésű, egy kisebb dobozban só, törött paprika, pipa, öngyújtó. Ezen kívül küldtek 21 ládában szalonnát 4200 db 40-45 dkg-os csomagokban, 4 láda füstölt húst és tarhonyát, 7 láda téli ruhát, 7 ládát tiszti csomagokkal és 1 hordóban 65 liter pálinkát.402 A 38-asoknak február 16-án rakták vonatra a szeretetadományt. A 29- es népfölkelőknek küldött adományt (83 láda) Újvidékre elkísérték — a tanács megbízásából - Győrffy Pál főjegyző, Ottó Sándor mérnök, 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom