Ingenia et studia - Tanulmányok a 80 esztendős Iványosi-Szabó Tibor tiszteletére (Kecskemét, 2013)
Ö. Kovács József: MINDENNAPOK TÖRTÉNETE ÉS EGY MAGYAR-NÉMET JELENKORTÖRTÉNETI ÖSSZEHASONLÍTÁS KÉRDÉSEI
az agrárvilágban is történt egy kvázi kiegyezés, aminek az egyik következménye az volt, hogy a „parasztságot” kötelékein lazítottak. így például becslések szerint a tsz- elnökök 30%-a kulákszármazású volt.49 A pártállam agrárpolitikai gyakorlatában a mezőgazdasági termelői árak emelése mellett az 1960-as évektől mindinkább érvényesült az az irányelv, hogy „ami nincs tételesen megtiltva, az meg van engedve”. Ennek során a tsz-tagoknak több lehetőséget nyújtottak: például a háztáji területen több állatot tarthattak, részes művelést vállalhattak, természetben kaphattak prémiumot.50 A szociálpolitikai intézkedéseket fokozatosan kiterjesztették a termelőszövetkezeti tagságra, ami jelentős mértékben hozzájárult a „rendszer” elfogadásához. Pártállami keretek között, de kialakult egy termelőszövetkezeti érdekképviseleti kör, sőt lobbi, aminek adott esetben vétójoga volt az ár- és pénzügyi döntésekben. 1967-ben törvényben rögzítették, hogy a tsz-tagok kifizetései megelőzik az állami követeléseket.51 A magyar mezőgazdaság eredményességéhez az is hozzájárult, hogy a szocialista blokkban az 1970-es években felerősödő megalomániás nagy gazdasági egységek létrehozását lényegében nem támogatták, szemben például az NDK-val. A „szocialista”, „felemás” modernizáció révén az 1960-as, még inkább az 1970-es évektől vidéken is jelentős fejlesztések voltak az infrastruktúrában (elsősorban villamosítás) és a szolgáltatásban. Ugyanakkor, az így felszabaduló időt (lásd például a bolti kenyér elterjedését, s az otthoni sütés visszaszorulását, vagy például a mosógép megjelenését) az egyre több és intenzívebb termelésre fordították. Ez lenne az összetett állami politikának a másik oldala, amit az egyszerűség kedvéért az emberi „önkizsákmányolás” fogalmával illetünk. Ez többek között azt jelentette, hogy a háztáji, lényegében önálló gazdaság művelése rendkívül intenzív, egyfajta családi vállalkozássá vált. Mindemellett, jellemző módon, a magyar kistermelők összetétele is alapvetően megváltozott. Legnagyobb részüket már nem a parasztság adta, hanem az ipari munkások.52 A részesművelésre való áttérés meghatározó szakasza 1965 és 1969 között volt, amikor a párt- és állami vezetés is bizonyos mértékig elismerte a közös gazdálkodás kudarcait. El kellett fogadniuk a közvetlen egyéni-családi érdekeltséget, s ezzel a lépéssel tulajdonképpen konszolidálták a tsz-modellt is. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert a háztáji és kisegítő gazdaságok haszontulajdont jelentettek. A használati jog és a tagsági viszony egymástól függött, ezért az nem veszélyeztette a hivatalos tsz-modellt. Az 1970-es évektől kistermelés név alatt foglalták össze a nagyüzemi kereteken belüli háztáji, a kisebb magángazdálkodást, mind pedig a kisegítő és részes gazdálkodási formákat. Ezek többsége jövedelem-kiegészítésre, 49 HAMAR Anna, 1998. 11. o. 50 HANN, Chris, 1999. 161-184. o; VARGA Zsuzsa, 2003. 311.0.; KOVÁCS Teréz, 2010. 133-162. o. 51 Ugyanakkor az 1967. évi IV. törvényben rögzített szövetkezeti földtulajdonjog létesitésével materiális és jogi értelemben az állam bekebelezte a paraszti földmagántulajdont. „Mégpedig nemcsak a milliós kisparaszti tömegek létérdekeit félresöpörve (a megélhetésüket megalapozó termőföld elkobzással felérő kisajátításával), hanem egyben a hatályos Alkotmányon is átgázolva, tehát durva jogtiprással.” TAN KA Endre, é. n. 159. o. 52 KOVÁCH Imre, 1988. 40-49. o.; VARGA Zsuzsa, 2003. 314-328. o. 138
