Ingenia et studia - Tanulmányok a 80 esztendős Iványosi-Szabó Tibor tiszteletére (Kecskemét, 2013)

Apró Erzsébet: ADATOK AZ 1945-1948 KÖZÖTT MŰKÖDÖTT BÁCS-BODROG VÁRMEGYEI FÖLDMÍVESSZÖVETKEZETEK MEGALAKULÁSÁHOZ

Bácsborsódi Földmívesszövetkezet. Az alakuló közgyűlést 1946. 03. 10-én tartot­ták. Az üzletrész névértéke alakuláskor 10.000 pengő, ami 10Ft-ra módosult az 1947. augusztus 3-án tartott közgyűlésen. „A szövetkezet célja, hogy a tagoknak egyéni tulajdonukat alkotó ingatlanukon folytatott okszerű gazdálkodását, a termeléshez szükséges beszerzéseket, a termények feldolgozását és értékesítését a kölcsönösség és a szövetkezeti ügyvitel előnyeinek biztosításával elősegítse, a tagok gazdasági, társadalmi és művelődési érdekeit egyébként is szolgálják.” Az alakuló közgyűlésen igazgatósági tagokká választottak: Bakonyi István, Molnár Sándor, Polák József, Papp Ferenc, Rózsahegyi János, Schmich Péter. 1947. 08. 03-án a szövetkezetbe be­olvadt a „Mezőgazdasági Szövetkezeti Szeszfőzde Bácsborsód”. Feladata az 1947. december 21-én tartott közgyűlésen kiegészült: „a vállalat céljának megvalósítá­sa érdekében az igénybevett Milkó Mátyás, Sauerborn Károly, Lelbach László és Preininger János birtokokhoz tartozó kisajátított, de egyéni juttatás céljára fel nem használható gazdasági felszerelést átvegye, kezelje és tagjai javára hasznosítsa.” Módosulást még 1949. 06. 18-án, 1950. 02. 11-én jegyeztek be.49 Bátmonostori Földmívesszövetkezet. Zrínyi Miklós utca 455. A szövetkezet 1946. 03. 17-én alakult azzal a céllal, hogy a tagoknak egyéni tulajdonukat alkotó ingat­lanukon folytatott okszerű gazdálkodását elősegítse. Feladata volt, hogy „céljának megvalósítása érdekében az igénybevett Papp Illés féle és az elkobzott bundista birtokhoz tartozó kisajátított, de egyéni juttatás céljára fel nem használt gazdasági felszerelést, gépeket, mezőgazdasági ipari üzemeket, gazdasági épületeket és cse­lédlakásokat, szövetkezeti ház céljára juttatott közérdekű telket, szövetkezeti cél­ra juttatott parkot, kastélyt, lakóházat,” átvegye, kezelje és tagjai javára hasznosít­sa. 1946-ban megválasztott igazgatósági tagok: Keresztes Péter, Horváth Ferenc, Szlavikovits István, Németh István, Horkics János. Az 1947. 01. 12-ei közgyűlésen feladata kiegészült, feladatkörében át kellett vennie a Kutaspusztán lévő kastélyt, gazdasági épületeket és cselédlakásokat. Szervezetében további módosulások voltak 1947. 11. 09-én, 1948. 12. 29-én és 1950. 01. 23-án.50 Borotai Földmívesszövetkezet. A szövetkezet 1946. 12. 08-án alakult. Az egy üz­letrész névértéke 5 forint volt. A szövetkezet feladata, hogy céljának megvalósítása érdekében az igénybevett Rosenberg Miklós és Antal, Weidinger Zsigmond és Imre birtokához tartozó, kisajátított de egyéni juttatás céljára fel nem használható gaz­dasági felszerelést, [...] lakóházat, osztatlanul maradó rizsföldet [...] átvegye, ke­zelje és tagjai javára hasznosítsa. Alakuláskor választott igazgatósági tagok: Fábrik Mihály, Katona Antal, Licht Ernő, Muity János, Szabó Ferenc, Szőke Péter, Váczi János. Szervezeti változások még 1947. 11. 23-án és 1949. 02. 13-án voltak.51 49 BKML VII. 1/c. Ct. II. 310-311. lap Ct. 541/1-3.; 50086. sz. 50 BKML VII. 1/c. Ct. II. 349. lap Ct. 552.; 50052. sz. 51 BKML VII. 1/c. 50103. sz.; Ct. II. 392. lap Ct. 567. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom