Érdekvédelem és önazonosság (Kecskemét, 2010)

Szabó Bence: A kecskeméti Rákóczi-víztorony. Egy tervasztalon maradt műépítmény „története”

a századfordulót megelőzően már megkísérelte artézi és fúrt kutak létesítésével orvosolni, azonban az elért eredmény a befektetett költségekkel messze nem állt arányban. Szükségesnek mutatkozott tehát egy hathatósabb megoldás felkutatása. A 19. század utolsó évtizedében megkezdődött egy városi vízmű létesítése is, a törekvés azonban a felmerülő nehézségek miatt hamar kudarcba fulladt. (1. kép és 2. kép) Ezt követően csaknem egy évtizedig lekerült a napirendről a vízellátás rendezésének ügye. Városi vízműalapítás legközelebb tehát 1904-ben került ismét szóba. A városatyák a törvényhatósági bizottság november 24-i ülésén határozatba foglalták ebbéli közös óhajukat, miszerint „a közgyűlés a városi tanács javaslatához képest a városi vezeték létesítését elvileg elhatározza”. A vízmű helyének kijelölése és a megfelelő vízbázis felkutatása bonyolult műszaki kihívást és alapos geológiai szaktudást igényelt. A leendő vízlelőhelyül a városhoz közel eső Széktó kaszálót jelölte ki a munkálatokban segédkező Földművelésügyi Minisztérium mérnöki hivatala. A helyszínen 1907 nyarán kezdődtek meg a fúrások. A kiemelt földszelvényről készült rajz alapján tudható, hogy a feltárt vízadó kavicsos homokrétegek megfelelő hozamot voltak képesek biztosítani a felállítandó

1. Visnovszky Sándor: „A kecskeméti vízműnek átnézeti vázrajza” (1896)

40