100 éve született Balanyi Béla (Kecskemét, 2011)

Huszonkét év a kecskeméti levéltár szolgálatában

iratanyagot messzi raktárakból emeletről emeletre, raktárba, alagsorba hordani 16-17 ember kezén kétszer-háromszor átvive, már [az] eredeti helyen is rendezetlen anyagot kívánt módon rendezni, tárolni, sem Balanyi Béla, de senki a világon nem tudta volna. Az intrika is segített a sikerek elhamvasztásában. Mi tisztában voltunk [vele], hogy milyen nehéz és nagy munkát végettünk, mert [a] saját bőrünkön éreztük.”21 A „jutalmul” kapott megfeddés miatti érthető keserűség hangját azonban hamarosan a saját igazának tudatában lévő levéltárvezető öntudatossága váltotta fel ismét: „Ki magáénak tekinti a feladatait, és gazdája a munkahelyének, ott nincs baj. A hivatalnoklelki'í haszonélvezők mellett nem záródott volna így az év. Köszönet a sorsnak, ha a vezetők elégedetlenek is apró-cseprő hibák miatt, mert mindent rohamban kellett végezni, mégis nyugodt lélekkel és megelégedéssel rovódtak e feljegyzések a papírra.”19,

Uf6l A máskor oly derűlátó levéltárvezető ezt az évet a következőkkel vezette be: „Kedves emlékekre szívesen gondol vissza az ember. A legnehezebb között is van olyan helyzet, melyben valami kis öröm is húzódik meg, de az elmúlt 1961. évben ilyen alig volt.”19 Az 1962. év hasonlóan alakult a kecskeméti levéltár számára. Ennek oka az intézményt ért ellenőrzések során kapott rengeteg kritika volt. A „Magyarország legrosszabb levéltára” minősítés nagyon bántotta a kollektívát. A kiskunfélegyházi részleg vezetője az ellenőr agresszív, lekicsinylő bánásmódja miatti elkeseredésében felmondással fenyegetőzött. Feszült légkör alakult ki, amelyben a maroknyi csapat kemény munkával igyekezett megfelelni a központi elvárásoknak. Balanyi, akitől a bürokratikus szemlélet oly távol állt, kényszerű tapasztalatot vont le az év eseményeivel kapcsolatban:

36